 Mai epizódjainkban hőseink az előzőekben megismert Dax-et követve próbálnak fényt deríteni rá, hogy mi köze is lehet neki Dr. Sunóhoz, és talán el is vezetheti őket hozzá. Ám közbeszól az igen jellegzetes sátáni kacajjal megáldott Médea és a Forgószél. A következő részben meg persze a STORM is újra előkerül, ha esetleg valaki hiányolta volna már őket, és szó szerint igazi szélvihart kavarnak...
Tartsatok velünk a Monsuno következő epizódjai során is! Jó szórakozást!
 
 A mai részben a lányok egy újabb kézfogásos találkozón vesznek részt, miközben mindenki egyre csak készül az Általános Választások végső fordulójára. Mindenkinek megvan a saját útja, vágya, a saját álmai, melyek egyeseknél a múltba tűntek, de újra előtörtek, másokban viszont még csak most kezd megfogalmazódni. Vajon melyikükből lesz az új csillag, aki felragyoghat az AKB Színpad felett az égen?
Nézzétek meg az AKB0048 16. epizódját, amelyben ismét mély érzelmi csatározások váltják egymást és újabb részletekre derül fény!
 
 Egy kicsit belehúzunk a tempóba, mert a szokásos két hét helyett most csak egy hetet kellett várni a következő mangára, a Full Metal Panic! Sigma hetedik kötetére! Ami azt illeti, a cselekmény is éppen olyan tempósan zajlik a műben, mint ahogy kijött a legújabb mangakötet. A sztori alapja a "Burning One Man Force" című light novel, a kötet pedig a tekintetben is egyedi, hogy Sosuke Sagara őrmestert kivéve egyetlen általunk jól ismert pozitív karakter sem bukkan fel.
Egy hónap telt el azóta, hogy Chidori Kanamét elrabolta Leonard Testarossa, Sosuke pedig eltökélte, hogy mindenképpen vissza fogja őt hozni - miközben abban a hiszemben van, hogy bajtársai halottak, a Mithril pedig megsemmisült. |  |
Egy délkelet-ázsiai kisvárosban talál ideiglenesen otthonra, ahol egy, a Védelmezők harci bajnokságán keresztül lebonyolított szerencsejáték szervezői után kutat, szerinte ők tudják megmondani neki, hol rejtegeti az Amalgam Kanamét. Felbukkan két újabb szereplő is: Mr. Lemon, a kissé szeleburdi fotóriporter, és Nami, egy Savage fiatal tulajdonosnője. Az ördög azonban nem alszik, az ellenség pedig rövidesen megmutatkozik... miközben fény derül pár rejtett titokra is.
Kövessétek figyelemmel a sztorit, mert hamarosan epikus csavarok következnek! A köztes időben pedig keressétek a DragonHallt Facebook-on és Twitteren!
  
Szervusztok!
Éééés vége a vizsgaidőszaknak! Hogy ez miért jó nektek? Több idő jut arra, hogy Bakumant fordítsak! Ismét egy dupla résszel jövünk, ami már majdnem felöleli a Nizuma Eiji-féle történetszálat. Az első részben kiderül a főszerkesztő Nizumának tett fogadalma, majd összegyűl a Fukuda csapat, hogy megvitassák, meg kéne-e ezt akadályozni. Miután kiderül, hogy Eiji melyik mangának akar véget vetni, eldöntik, ezt nem hagyják annyiban. A második részben Fukuda, Takahama és Ashirogi Muto próbálkozásait követhetjük figyelemmel. Vajon sikerül nekik megakadályozni Eiji tervét?
Jó szórakozást a részekhez!
 
 Ahogy azt már egy korábbi hírben olvashattátok, az AniMagazinnak, Magyarország egyetlen online és ingyenes anime-manga témájú magazinjának legújabb, 11. számában ezúttal a DragonHall+ csapatával készített interjút is olvashatjátok!
A magazin ezen száma máris olvasható vagy letölthető az AniMagazin csapatának oldalán! A 11. oldalon található cikkből számos érdekes dologra fény derülhet csapatunk múltjáról, tagjainkról, az eddigi és jövőbeli munkáinkról és azok menetéről, illetve sok más érdekes dologról is!
A magazin eléréséhez kattintsatok ide, vagy a jobb oldali képre!
Erősen ajánlott mindenkinek, aki szereti a munkáinkat, oldalunkat és főleg azoknak, akik esetleg még nem ismernek minket elég jól.
Jó olvasgatást tehát az interjúhoz és a magazin összes többi cikkéhez egyaránt! |  |
|