Divat manapság úgy górcső alá venni a legkülönfélébb animációs filmeket és sorozatokat, hogy a lehető legnegatívabb képet fessék azokról. Egy héttel ezelőtt a hupikék törpikék társadalmát elemző írással vezettem be azon elméletek sorát, amelyekkel Peyo és a Hanna-Barbera-páros minden szempontból ártalmatlan, kiszámíthatósága ellenére is közkedvelt rajzfilmklasszikusához közelítettek, ma pedig érdemes megemlítenünk először Gyöngyösi Lillát, aki amellett, hogy meglátása szerint a törpök meséje elbűvölő, úgy gondolja, hogy a kis kékségek ugyanakkor "felelőtlen és ügyetlen társaság" is. Történeteik tele vannak ugyan humorral és ártalmatlan, hat éven aluliaknak szánt izgalmakkal, de az már gyermekfejjel is könnyedén megállapítható, hogy ezen izgalmak nagyon sokszor abból adódnak, hogy a törpök "megsértődnek egymásra, önfejűen elkóborolnak vagy varázslat áldozatául esnek". Ez persze minden ilyen alkalommal nagy lehetőséget ad a gonosz Hókuszpóknak arra, hogy elkapja a három alma magasra nőtt törpicsekeket, akik viszont természetesen előbb vagy utóbb úgyis túljárnak az eszén. A csúf, kopasz varázsló tehát még a kis ellenségeinél is reménytelenebb esetnek számít, s nevezhetjük akár örök vesztesnek is, de nem hagyható figyelmen kívül az a tény, hogy sem ő, sem a törpök nem képesek tanulni a saját hibáikból.Gyöngyösi Lilla elmélkedésénél részletesebb és a törpök társadalompolitikai elemzésénél határozottan szelídebb a hupikék falanszter elmélete, amelyet egy írásában néhány évvel ezelőtt Lőrincz Éva taglalt, s amely tulajdonképpen helyénvaló meglátásokat közöl. Első gondolata az, hogy ami gyereknek és felnőttnek egyaránt feltűnik a sorozat nézése közben, az nem más, minthogy a falu egyetlen lakójának sincs valódi neve, csupán funkciója. A nevük jelöli ki valamennyiük szerepét, így első hallásra nyilvánvalóvá válik például, mivel foglalkozik Kertitörp, Törpingáló vagy Költörp, s hogy mi a legfőbb jellemvonása teszem azt Jajgatörpnek, Gyenginek és Leskének. A törpkarakterek egytől egyig betöltik a rájuk rótt funkciókat, s e szerepük határozzák meg őket a sorozat minden egyes epizódjában. Lőrincz Éva "szabványtörpikéknek" nevezi őket, akiket csak az különböztet meg egymástól, hogy öltözékük kisebb-nagyobb eltéréseket mutat.
Okoska például a szemüvegével az "értelmiségi" a csapatban, aki abszolút elméleti "szaktörpként" nehezen találja a helyét a gyakorlatias törptársadalomban. Hiába van jelen majdnem minden eseménynél, hiába igyekszik betölteni a(z ideiglenes) vezető szerepét, sokkal nagyobb megbecsülésnek örvend a történésektől gyakran távol maradó Hami, hiszen ő főz egész Aprajafalvára. "Okoskának semmi haszna, ellenben mindent meg akar magyarázni" - összegzi e gondolatot Lőrincz Éva, majd hozzáteszi, hogy ennek az a mindig visszatérő eposzi fordulat a következménye, hogy messzire hajítják. A fájdalmas földet érés ellenére a félrecsúszott szemüvege láttán "olümposzi kacajra fakadhatnak a tévénézők", s ez több száz alkalommal is megesik.
Törpilla a hosszú, szőke hajával, soha le nem cserélt, csak több példányban legyártott fehér ruhácskájával és a sárban, hóban is viselt topánkájával a nagybetűs NÕ a törpvilágban, s hiába kerül elő az évadok előrehaladtával még két törpnőszemély, mindvégig ő marad az etalon a hímnemű törpök számára.
Lőrincz Éva falanszterelméletének következő pontja az epizódkezdéssel foglalkozik. A szerző kiemeli, hogy bár a részek nagy hányadának cselekménye azzal indít, hogy valami vagy valaki megzavarja a törpök gondtalan, boldog hétköznapjait, a rendező - vagy mondjuk inkább úgy, rendezők - jóvoltából "az expozícióban néhány másodpercig láthatjuk, hogyan fest az idilli állapot". Tulajdonképpen mindenki csak fúr és farag, folyamatosan javítják a Csobilla-folyónál felépített gátjukat vagy hídjukat, Hami süt-főz, Törpilla virágot, Ügyifogyi követ szed, Nótata törpulyázik, Ügyi pedig reparál valamit. Rá kell hát jönnünk, hogy ha nem lépne színre rendszeresen Hókuszpók vagy igazolt hiányzása esetén az ügyeletes bajkeverő, a vidám kis törpikék élete halálosan unalmas lenne. Gondtalan, gördülékenyen működő társadalmukban nem volna probléma, nem keletkeznének feszültségek, így a szerző elgondolkodik azon, hogy ha a nézőknek módja lenne 22-23 percen keresztül a történésmentes "törphétköznapokat" nézni, nem merülne-e fel bennük az a kérdés, hogy ugyan mi a manótól boldogok ezek a törpök, s honnan ez a hervadhatatlan mosoly az arcukon. Tulajdonképpen elmélázik azon, hogy mitől lehet elégedett az életével az, akit egész életére bezártak a szabó, a szakács, a földműves, a morgó, az ügyefogyott vagy mondjuk a "szép, de buta" kategóriájába.
Folyt.köv.
