DH+ szülinapi hét - 10. felvonás! A kardforgató legendája
Szülinapi hetünk tizedik részeként egy kevésbé ismert, de a hazájában amolyan kultusz történetnek számító sorozattal ismerkedhetünk meg, mely nem más, mint a Qin's Moon, vagy magyar címmel, A kardforgató legendája!
Egy kínai mesével van dolgunk, amely azért számít ott kultusznak, mivel azt a megtisztelő feladatot hivatott teljesíteni, hogy bemutassa a kínai történelem talán legviharosabb fejezetét, a Csin-császárság időszakát, amely számos legendát őriz azóta is. Ebben a történetben megelevenedik a múlt a történelmi tények és a legendák varázslatos világa keverékeként. A Csin császár által üldöztetett Ge Nie, a legendás kardforgató, és a saját fiaként nevelt árva, Tian Ming kalandjait követhetjük nyomon, amint útjuk során barátokra és szövetségesekre lelnek, hogy végül szembeszállhassanak a zsarnok császár hatalmával, aki azonban számos gonosz ellenfelet bérel fel a kiiktatásukra. Vajon sikerül Ge Nie és barátainak küldetése?
A sorozat különlegessége amellett, hogy 100 részesre tervezték és még mindig fut Kínában immár 2007 óta, hogy végig CGI technológiával készült, azonban inkább hasonlít egy számítógépes játék átvezető videóihoz, mint a Final Fantasy filmekhez. A teljes egészből egyelőre csupán 10 rész került kis hazánkba, vagyis az első évad a Mirax kiadó jóvoltából, folytatásról egyelőre nincs hír.
Jó szórakozást ehhez a különleges meséhez!
  
DH+ szülinapi hét - 9. felvonás! Full Metal Panic és Soul Eater
 A mangaszekció is megünnepli a maga szerény módján az oldal születésnapját, méghozzá kettős megjelenéssel. A lehetőség egyébként is adta magát, hiszen pár hete a szerver problémája miatt kimaradt a manga, ezért most kettő új letöltést is kaptok. Az első nem más, mint a Full Metal Panic Sigma második kötete, amely ezúttal egyformán akciódús és érzelmekben gazdag. A másik pedig igazi kuriózum a maga nevében: a Soul Eater Soul Artbook nem mást tartalmaz, mint a Soul Eater manga rajzolójának művészi színes képeit. Jó szórakozást és kellemes olvasást kívánunk - és ami a legfontosabb, tartsatok velünk a továbbiakban is! |
 |
DH+ szülinapi hét - 8. felvonás! Dragon Ball Zed
Születésnapi hetünk hamarosan véget ér, de előtte még lesz pár meglepetésünk, mint például a mostani nyolcadik felvonásunkban, ismét Dragon Ball Zed részekkel szeretnénk kedveskedni nektek!
A sorozat jelenleg a nyolcvanadik részig kész, továbbra is a stúdió minőségű hangokat egészítettük ki japán hanggal, amit feljavítottunk, továbbá minden részhez várható, hamarosan kiegészítő felirat, ami a japán jelenetekre lesz időzítve!
Most pedig szülinapunk alkalmából következzen 5, az az öt epizód, jó szórakozást hozzá és ne feledjétek az igazi szülinap, csak holnap lesz, kitudja mit tartogatunk még!
  
DH+ szülinapi hét - 7. felvonás! Zorro visszatér a jövőbe
 Születésnapi hetünk hetedik részében elhoztunk nektek egy igen ismert mű rajzfilm verzióját, ami nem más mint a Zorro, melyből egy mozifilm verziót nézhettek meg.
A film kicsit modern alapokon mozog, ahogy a cím is elárulja, egy alternatív jövőben játszódik, ahol már főhősünk nem a megszokott kellékeivel száll szembe a gonosszal.
Diego nagyapja még kiskorában elmesél egy történetet, mely szerint a fiú sorsa, hogy magára öltse Zorro álarcát és szembeszálljon a zsarnoksággal. Pár évvel később a már felnőtt főhős egy üzenetet kap, hogy édesapját elrabolták és nem más rabolta el, mint a zsarnok polgármester, ezzel megkezdődik történetünk, ahol egy álruhás hős szembeszáll a bűnnel és igazságot szolgáltat! Jó szórakozást a filmhez!
|  |
DH+ szülinapi hét - 6. felvonás! Lovely Complex
Szülinapi hetünk hatodik részében egy korábban már megosztott, de kissé új köntösbe öltöztetett projektünk kerül terítékre, Nakahara Aya népszerű története, a Lovely Complex!
Koizumi Risa a legmagasabb lány az elsős gimnazisták között, méreteinél fogva nem igazán ragadnak rá a fiúk, hiába is próbálkozik. Ootani Atsushi a legalacsonyabb fiú az elsősök közt, ennél fogva szintén nincs könnyű dolga a csajok körében, és a kosárlabdázással se tud kitűnni igazán. Vajon mi történik, hogyha ez a két különc figura összejön? Összejöhetnek egyáltalán?
Minden kiderül, ha megnézitek ezt vicces szerelmi történetet, amelyet ezúttal egy három hangsávos, extra változatban hoztunk el nektek! A két magyar hangsáv az Animaxen is vetített alternatív opening-ending zenével sugárzott változatot, illetve a japán szinkronban is használt opening-endinges eredeti változatot is tartalmazza, a harmadik, szokásos japán hangsáv mellett! Mindezt a létező legjobb minőségben, asztali lejátszón is élvezhető verzióban nézhetitek meg!
  
|