 Ha hétfő, akkor mi más lehetne, mint a Grimm testvérek tanulságos meséinek egy-egy darabja. Most sincs ez másképpen, ezen a héten két, a szerelmet próbára tevő történetnek lehetünk tanúi. Először is Jorinde és Joringel próbatétele következik, ahol egy rút boszorkány csapdába csalja a két fiatalt és elválasztja őket, hogy úgysem szeretik egymást eléggé és kis idő elteltével elmúlik szerelmük. Viszont Joringel nem tudja elfelejti a lányt és nem adja fel...
Másik fejezetünkben pedig a már jól ismert Csipkerózsika történetét ismerhetjük meg, melyből már számos feldolgozás napvilágot látott, viszont most az eredeti meséhez leginkább hű verziót láthatjátok. Hogy mi lesz a szerelmes történetek végkimenetele? Hamarosan megtudhatjátok, ha megnézitek ti is!
  
 Miután Orwint bekebelezte Agram sötét hatalma, barátaink nagyon elkeseredtek és mindenáron vissza akarják változtatni, de többszöri próbálkozással sem járnak sikerrel. A gonosz álomvarázslók most még közelebb kerültek Moonlands leigázáshoz, mint valaha...
Tony, Strag és Edyn közben mindent megtesznek, hogy megszerezzék az utolsó pár ékkövet, de nincs könnyű dolguk, hiszen Agram és serege célja is az, hogy legalább egy követ magukénak tudhassanak és ezzel elérjék hőseink bukását...
Lesz-e annyi erő főhőseinkben, hogy szembeszálljanak immár Orwin és Agram erejével és megmentsék a világot a biztos pusztulástól? Hamarosan fény derül mindenre!
  
 Az utolsó tíz perc, avagy most minden eldől! Végre kiderül, hogy ki lett a Japán Ifjúsági Bajnokság győztese és ki lett a legjobb csatár.
Tsubasa álma végre valóra válhat, ha most megnyerik a mérkőzést, Roberto elviszi magával Brazíliába, hogy ott szerezzen tapasztalatot és ő váljon a világ legjobb futballistájává.
De a mérkőzés lefújása után Tsubasa borzalmas hírt kap édesanyjától, miközben Kojiro megkapja élete lehetőségét. Vajon milyen fejleményeknek lehetünk fül- és szemtanúi? Milyen híreket kap Tsubasa és Kojiro? Mindent megtudhattok, ha végignézitek a mostani részeket! Jó szórakozást.
 
Hölgyeim!
Kell a tuti recept, amivel a pasik a lábaitok előtt hevernek? Tisztelnek és magasztalnak? Ha igen, jelentkezzetek Sensha-do szakunkra, és sajátítsátok el e harcművészet rejtelmeit.
Az órákat a mai naptól kezdve tartjuk! A részvétel erőteljesen ajánlott!
Férfiak, begurultak a lányaink, lánctalpakon!
A mai naptól kezdve minden héten az Oarai Középiskola növendékeinek sorsát követhetjük nyomon. Első körben most megtudhatjuk, mi fán terem a Sensha-do, és hogy jönnek majd a képbe a lányok. Irány a hadszíntér!
 
 Az AKB0048 jelöltjei végre megtarthatták az első igazi fellépésüket az örök hó és jég bolygóján, Tundrastaron, amely az örökösök koncertjéről elterelve a figyelmet, sikeresen összezavarta az ellenséges DES erőket. A teljes siker mámorában hőseink végre megtapasztalhatták azt az érzést, amit eddig annyira vártak, végre teljesülhetett régi álmuk. Ám az út hosszú még előttük, míg maguk is az AKB0048 örökösei lesznek. A mai epizódban lazításképpen az AKB tagok ellátogatnak Atamistarra, egy fürdőparadicsomba, ahol egy fotózáson vesznek részt. Természetesen semmi se megy zökkenőmentesen, amelynek ezúttal az örök balszerencsés Makoto issza meg leginkább a levét. |  |
Eközben feltűnik egy titokzatos alak is, és így újabb szeletet tudhatunk meg a múltból. Vajon ki ő, és mi a feladata? És vajon Chieri ezúttal Nagisa előtt is megnyílik végre?
Mindent megtudhattok a mai AKB0048 részből, amely mától heti egy résszel fog érkezni a továbbiakban, részletek a Fórumban. Jó szórakozást!
|