111 évvel ezelőtt bukkant fel először Anne Shirley az őt életre keltő Lucy Maud Montgomery regényének lapjain. A történetét feldolgozó kanadai tévéfilmsorozat olyannyira népszerű, hogy a különböző tévécsatornák újra és újra műsorukra tűzik. Az animében szegény hazai műsorkínálat azonban máig nem szolgált a róla szóló japán szériával, holott jobban illik a Kevin Sullivan cége által készített Anne és Váratlan utazás mellé, mint az Anne a Zöldormú Házból című 2001-es, kanadai animációs sorozat, amelyet szintén a Sullivan Entertainment gyártott. A gyerekek egyéniségének fejlődését támogatni szándékozó és az innovatív gondolkodásukat erősíteni óhajtó Sullivan-animációval ellentétben a japán gyártású, de tagadhatatlanul Montgomery-sen kanadai hangulatot árasztó eredettörténet egyszerűen és szívhez szólóan csak elmesél egy történetet, amelyben a világot egyre jobban meg- és kiismerő Anne Shirley észrevétlenül halad a Prince Edward-szigetre tartó úton. Azon az úton, amelynek a végső állomása a 111 évvel ezelőtti alapmű kiindulási pontja lesz.

A hétvége utolsó pillanatában folytatjuk Anne klasszikus történetének előzményeit.
A soron következő epizódban Anne szeretne eljutni az iskolai piknikre, ehhez azonban adományt kell adnia minden résztvevőnek. Amikor már sikerül szert tenni némi pénzmagra, történik valami, amely megváltoztatja a kislány terveit. A piknik ötlete azonban nem hal hamvába, mivel az eleddig boldogtalannak tűnő Thomas család arra az elhatározásra jut, hogy kocsira szállnak és maguk kelnek útra a soha nem látott óceán partjára.

A Foltos szemű és bandája támadásba lendülnek és megkezdődik az ádáz csata a farkasok népe és gonosz hódítok között...

A törpök mellett a sorozat másik jelentős főszereplője Hókuszpók, aki olyannyira gyűlöli a kis hupikékeket, hogy mellette "a törpök élete nem csak játék és mese". A motivációja ugyebár rém egyszerű: elfogni és megenni őket, hatukból pedig aranyat készíteni. Talán épp ezért tisztelhetjük benne a rajzfilmes antagonisták egyik legkülönlegesebbjét, akinek bizony nem sok előnyös tulajdonsága van.
Mert milyen is Hókuszpók?
Egy csúf, görnyedt, szánalomra méltó rondaság, egy abszolút vesztes varázsló, akinek a vára - egyéb helyen kaibája, kastélya - épphogy össze nem dől. Már a főcímből megtudjuk, hogy "kopasz", alig van haja, jelentőséggel bíró szemöldökei pedig hiába teszik vicces idézőjelbe, az arca mégis olyan, mintha állandó fájdalom gyötörné. Hókuszpók ugyanis - s ez tagadhatatlan - szenved sanyarú élete minden egyes napján.
Karakerét még az 1950-es évek vége felé Peyo hozta be a törpök képregényeibe, s olyan fontosságra és népszerűségre tett szert, hogy Hanna és Barbera rajzfilmgyára átemelte a televíziós változatba, innentől kezdve aztán éveken át ő testesítette meg a ráfaragó gonoszt. Nem állt ugyan egyedül a sötét oldalon, mert időnként felbukkant mellette és helyette például Bibírcsóka, a boszorkány, Chlorihydra, a szeretetgyűlölő gonoszság, Baltazár, a saját keresztapja, a később a törpök barátjává váló falánk Melák, és a kezdet kezdete óta hűséges háziállataként vele tartott a macskája, Sziamiaú, a hatodik évad elejétől kezdve pedig a mellé kirendelt varázslótanonc, Vili, de az az igazság, hogy mind közül ő a legkitartóbb.
Eredeti neve - mint azt a feliratos epizódokból már sok százszor ki lehetett hallani - Gargamel, de be kell látnunk, hogy ez közel sem annyira találó és vagány, mint a magyar keresztségben neki adott Hókuszpók név. Az pedig felesleges szócséplés volt egy időben vele kapcsolatban, hogy mivel nagy, kampós orral verte meg az ég, az aranyat pedig mindennél jobban szereti, valószínűleg a zsidókat megtestesítő karakter. Itt érdemes tisztáznunk, hogy a Gargamel egyáltalán nem héber név, egy francia mesében viszont épp így hívják az óriást, s mivel Hókuszpók egyértelműen óriásnak számít a törpökhöz képest, a nemzetközi ráérős körökben felmerült héber-teória megdőlni látszik.
A mellett persze nem mehetünk el - ahogy eddig sem tettük -, hogy az élettársnak is beillő macskáját eredetileg Azraelnek hívják, mely az iszlám, a héber és a szikh valláskörben egyaránt a halál angyalának neve. A hazai szinkronban szerencsére vicces nevet kapott, így a magyar nézőkben soha fel sem merült, hogy hasonlóságot fedezzenek fel Sziamiaú és a halál angyala között, arról nem is beszélve, hogy ügyességét, valamint jellemvonásait tekintve a csírája sincs benne annak, ami esetleg halál angyalává tehetné őt. Alapvetően egy buta macskáról van szó, aki mindvégig kitart az őt nem egyszer meggyepáló, fizikai és lelki terrorban tartó gazdája mellett, s az egyedülálló, szingli mágus - aki egyetlenegy epizódban egy házasságközvetítő révén majdnem megnősül - titokban persze imádja tépett fülű macskáját. Ezt bizonyítja az a rész is, amelyben Sziamiaú eltűnése után Hókuszpók soha nem tapasztalt depresszióba esik és
az összeomlás szélére kerül.
Érdemes elgondolkodnunk azon, hogy a "persze mérgesen" morgó Hókuszpók ok nélkül depresszív figurája-e a sorozatnak. Egy elmélet szerint ő nem tesz mást, mint a szinesztézia ellen küzd. Jelen esetben az ellen, hogy a szem által érzékelt benyomás, a kék szín a hupikékek világában automatikusan társul a boldogsággal. Ezt tette a gonosz Törpilla megteremtésével a sorozat kezdetén, így a karaktere felfogható afféle kiégett műkritikusnak, aki az indokolatlan, egysíkú boldogság ellen küzd. S mindezt a nyomorultak és a kitaszítottak nevében teszi, akiknek se gombaház, se szép kék bőrszín nem jutott. Ezért kotyvaszt és mesterkedik minden olyan részben, amelyben felbukkan, a közízlést azonban nem tudja megváltoztatni. Ez pedig valódi tragédia.
Az amerikai eredetiben a hasbeszélő Paul Winchell kölcsönözte Gargamel hangját a sorozat első nyolc évadában, nálunk pedig a nemzet színészévé vált Haumann Péter tette feledhetetlenné minden egyes jelenetét. S mindezt úgy, hogy a figura gonoszsága mellett kivehető legyen nem csak a szánalmassága, de az is, hogy egy rendkívül megrendítő karakter.