Lőrincz Éva véleménye szerint az Aprajafalvában tapasztalható, drámamentes mozdulatlanságnak a felmagasztalása hatja át magát a cselekményt is. Úgy fogalmaz, hogy a sorozat, ezzel együtt pedig a hupikék törpikék életében "nincs dráma, csak üzemzavar". Tulajdonképpen a törpök egyetlen feladata és célja az önfenntartáson kívül, hogy elhárítsák a gondtalan társadalmuk működésében előállt hibát és visszaállítsák az eredeti harmóniát. Valójában nincsen sorsuk, nincs fejlődésük, bukásuk vagy felemelkedésük, ebből következően pedig személyiségük sincs. Vannak persze fejezetek, amelyek arról szólnak, hogy egyes törpök megpróbálnak kiemelkedni, de amikor felbukkan a kitörés igénye a magát Királytörppé kinevező Okoskában vagy a fehér egyensapka helyett sárga sityakot viselő Törpojácában, ezt a feszültséget nem e vágyak teljesítésével oldják fel a széria készítői, hanem azok elfojtásával. Törpapa minden ilyen esetben visszavezeti eltévedt báránykáit a nyájhoz, hogy részvégi tanulságként levonhassák a következtetést, mely szerint jobb egyformának lenni. "A törpék az egyenlőség ősi illúziójának élnek, a biztonság ára, mint mindig, itt is a szabadság elvesztése" - vonja le a maga konzekvenciáját Lőrincz Éva is.
A szerzőnő említést tesz a törpifjoncokról is mint a falanszter újabb megidézőiről, de tévesen állítja, hogy "a kistörpék származását homály fedi", mivel nagy valószínűség szerint nem volt szerencséje ahhoz a két ötödik évados fejezethez, amelyből mindez kiderül. Mindenesetre azt hangsúlyozza, hogy a négy gyerek közül egyik sem Törpilla gyermeke, s ezzel dacolnak mindenféle természeti törvényszerűséggel. Megjegyzésként hozzáfűzi, hogy ezek szerint a női szerephez az anyaság nem tartozik hozzá, arról nem is beszélve, hogy a négy kis törpifjonc úgy lakik együtt a számukra épített játszóházban, mint egy intézetben. Magyarán szólva a család fogalma ismeretlen a számukra, de szerencsére a falu minden lakója egyformán szereti és neveli őket, így mindannyian ugyanolyan boldogok, vidámak és elégedettek lehetnek, mint az álomvilágnak beillő kis település valamennyi lakója.
S ha már álomvilágnak neveztük Aprajafalvát, érdemes kitérni arra, hogy tulajdonképpen a pozitív jellegű utópiák jegyét viseli magán a törptársadalom, hiszen az általános létbiztonság mellett jellemző rá az egyformaság szinonímájaként használható egyenlőség, az áttekinthetően sematikus társadalmi struktúra és Forier falansztere - természetesen hupikék színben. Ezért nem tartja véletlennek Lőrincz Éva, hogy a békésen kalapálgató, fúró és faragó hupikék törpikék látványa nagyon sok kelet-európai nézőben a szocialista-realista műremekek emlékét idézi, s kissé túlzóan tart attól, hogy a sorozat ilyen jellege visszaveti a gyerekek fejlődését.
Persze megállapítja azt is, hogy a falanszterek iránt érzett vágyat nem volt képes megsemmisíteni sem a történelmi tapasztalat, sem a sok negatív utópia, ebből következően a legkritikusabb szemléletű néző is nyugalommal és megelégedettséggel képes belefeledkezni a kis törpök törpszolúte semmitmondó életébe. Abba az életbe, amely megszólalásig hasonlít a lágerek világához, végtére is a koncentrációs táborok is ugyanannyira gördülékenyen berendezettek voltak, mint a kis kékek települése. Arról nem beszélve, hogy ott is hasonló módon érvényesült az egyformaság és az egyenlőség elve a szabadság teljes hiányának fejében, s ott sem nevükön nevezték az embereket, hanem csupán csak számmal jelölték őket.
Falanszterelméletének végén Lőrincz Éva a sorozat legfontosabb figurájának, Törpapának a személyét érintve azt taglalja, hogy az állambácsinak is beillő faluvezető lényében - Freud szavaival élve - "a legnagyobb illúzió" jelenik meg, mivel Törpapa egy személyben testesíti meg a törptársadalom valamennyi intézményét. Ez azt jelenti, hogy Aprajafalvában ő maga a törvényhozás, a végrehajtás, az igazságszolgáltatás, a papság, az oktatás és a közigazgatás is. Magyarán szólva a piros ruhás törpvezérben a patriarchális, vagyis "gyámkodó állam" ölt testet. Mindez persze azt jelenti, hogy mivel széles körben érvényesül a törpöknél az egyenlőség, ez megkövetelhette volna akár egy szűk vezető réteg létét is, ám helyette egy teljhatalmú vezetőt kellett kapniuk. Ez felfogható ugyebár a szabadságtól való menekülésként, amelynek egyik iránya "a kollektivizmus és uniformizmus általi biztonság", amely maga a falanszter, a másik pedig az örök infantilizmus, a "majd eldöntik helyettem" állapota.
Mint kifejezetten kisgyerekeknek szánt mesesorozatban, a Hupikék törpikék-ben ez az egész a jó államként felfogható jó atya szemléletében nyilvánul meg. Ha elgondolkozunk azon, mi történne, ha teszem azt, Törpapa meghal vagy nagyon hosszú időre elutazik Aprajafalvából (ahogy az olykor-olykor elő is fordul, még ha csak kis ideig is van távol egyes epizódokban), könnyen ráébredünk, hogy ez a szépen berendezett világ pillanatokon belül összeomlana, megszűnne minden intézménye és kitörne az anarchia. Törpapának a törpvilágban egyedülinek számító jelleme azt vonja maga után - zárja sorait Lőrincz Éva. -, hogy a faluban senkinek sem fordul meg a fejében az, hogy kilépjen a tömegből és egy legyen. Végtére is így maga fölött tudhat egy csalhatatlan védelmezőt, aki bármilyen nagy bajból képes kimenteni a gyámoltalan és döntésképtelen kis törpjeit.