A hétvégén lezajlott a 2014. évi Õszi Mondocon rendezvénye, amelyről most egy kisebb élménybeszámolót írnék, természetesen a tények mellett némi egyéni véleménynyilvánítással. Lehet, csak én kerültem el a hírverést, de szerencsére még időben kiderült, hogy a szombati nap nagy szenzációja az egyenesen Japánból érkezett énekesnő, Haruka fellépése lesz, ami így az egyébként átlagosnak mondható programot egyértelműen a magasba röpítette, talán ezt nem vitatja senki.
Mi aznap dél körül érkeztünk ki és a vásárlással kezdtük, ahogy szoktuk. Az animés/mangás vásárcsarnok kínálat ezúttal is kielégítőnek mondható volt, habár a megszokott épület felújítása miatt a helyszínt el kellett költöztetni, így sok mindent keresgélni kellett, többek között a kajás részleg is szerteszét széledt. Minden más maradt a helyén, ismét eltöltöttünk egy kis időt a karaoke teremben, az mindig kihagyhatatlan élmény.
Előtte azonban még volt egy Magyar AMV Rettenet 6.5 vetítés, amelyhez mi is hozzátettünk annyival, hogy az intró utáni legelső jelenetet (Ússz és evezz!) szerény személyem készítette. A MARhulást követően az AMV verseny következett, ismét akadtak nagyon igényes darabok, elismerésem a készítőké. A karaoke nézés, kajázás stb. után a koncert előtti "kitelepítéskor" már látszott, mekkora tömeg is gyűlt össze, hatalmas volt az érdeklődés, ha minden igaz, eddig a legnagyobb a conos koncertek történetében. Gyakorlatilag telt házban kezdődött el a Haruka koncert és a hangulat valami fergetegesre sikeredett annak ellenére, hogy a hangtechnika olyan szinten kritikán aluli volt, hogy azt tanítani lehetne (a basszus miatt sokszor alig lehetett szegény Haruka hangját hallani). Én azért reménykedem benne, hogy ennek ellenére jól érezte magát nálunk, még magyarul is megtanult picit, mert mi is és ő is mindent megtett ezért, hatalmas élmény volt, szerintem sokak kedvence lett.
Ugyan mi már vasárnap ki se mentünk, mivel elfoglaltságaink is voltak és a program sem volt számunkra túl érdekes, de így a koncert miatt az utolsó fillérig megérte a jegy ára, ami ezúttal is csak kétnapos volt (és ami szerintem továbbra se oldja meg a második nap érdektelenségét). Anélkül már kérdéses lenne ez a kijelentésem, de talán ezt a szervezők is érzik és én értékelem, hogy most kitettek magukért, még ha a vasárnapi napon bekövetkezett programcsúszás miatt jelenleg is tart egy teljesen értelmetlen vita. Ez utóbbitól oldalunk teljes mértékben elhatárolódik és nem kíván véleményt nyilvánítani.
Összefoglalva, mi nagyon jól éreztük magunkat szombaton, több ilyen kéne. Az általunk készített videófelvételeinket megtekinthetitek az alábbi linkeken, illetve a Fan szekció / Rendezvények menüpont alatt le is tölthetitek! A többségük a koncerten készült, mindenképpen érdemes belenéznetek, főleg, ha nem voltatok ott!
Jó videózást és további szép napot mindenkinek!