Ahogy azt a múlt héten ígértem, történetünk csak most indul be igazán, hiszen a mai részekben a sorozat legnagyobb fordulópontja is bekövetkezik! Fény derül az összes szörnyűség mögött álló személy kilétére és feltűnnek a rejtélyes Gung-Ho bárdok, akik a legveszélyesebb gazemberekből állnak, akiket csak el lehet képzelni. Végre bepillantást nyerhetünk Vash eddig eltitkolt múltjába, mely során megérthetjük őt magát, és azt, hogy ami elől ő menekül... elkerülhetetlen.
Nézzétek meg a Trigun mai drámai részeit is, jó szórakozást hozzájuk!
Sziasztok!
Egy újabb fergeteges résszel érkezik a Mondd, hogy "Szeretlek" immáron a tizedik alkalommal.
Ismét egy igazán eseményekkel teli rész vár rátok. Mei igencsak komoly vetélytárssal néz szembe,
míg Yamato is szembetalálja magát a múltjának egy részével.
Többet nem is fűznék hozzá ehhez a részhez, ezt látni kell!
Jó szórakozást!
Halihó!
Lassan behozva a lemaradást a japán részektől, elkészült a Bakuman 59. része is. Ebben az epizódban tovább folytatódik a Nanamine Tooru-féle szál. Megtudhatjuk,
hogy miért is rajong a főhőseinkért, és hogy pontosan hogyan működik az általa kidolgozott rendszer. Vajon szerencsétlen kis hipsterünk, Kosugi, hogyan reagál
minderre?
Mindezt megtudhatjátok, ha megnézitek a mai részt!
Jó szórakozást mindenkinek a részhez!
... az oroszok a tankot! Benne volt... (No, hogy is van tovább? :D)
Nos, mint ebből sejthetitek, a héten nem mással küzdenek meg a lányok, mint a jó öreg szovjetekkel, a hozzájuk illő elég cudarrr körülmények között! Vajon képesek lesznek a lányok eltörölni a vörös hatalmat a föld színéről, vagy Szibériában kötnek majd ki Katyusa keze által? Kiderül, ha újra ránkkapcsolsz!
★ Almafának virágzik a szirma,
Fújja parton a tavaszi szél.
Fűben sétál gyönyörű Katyusa,
Zöld mezőben édes dalra kél. ☆
A DH+ Mikulás bemutatja: A rózsa ígérete
Mint láthattátok, az oldal ismét téli köntösbe öltözött és persze a nagy szakállú piros sapkás öregúr sem feledkezett meg rólatok, így van szerencsém prezentálni apró ajándékát!
Mint tudjátok, a tegnapi napon a NovaVoice csapata végül kiadta várva várt filmjét, a Varázslatos Álmok: A rózsa ígérete c. mozit magyar szinkronnal!
A mai napon e filmet mi is megosztjuk a nagyérdeművel, ezúton is köszönetet mondva a NovaVoice csapatának áldozatos munkájáért és reméljük, hogy láthatunk még hasonló nagyszerű munkákat tőlük.
http://www.novavoice.hu/
| |
|
A mozi során a Varázslatos Álmok történetének egy mellékszálát ismerhetjük meg.
Egy különös égi jelenség folytán feltűnik egy bizonyos Fiore nevű különleges hatalommal bíró fiú, aki egy régi ígéretet próbál beteljesíteni, melyet Bourduvel tettek egymásnak hajdanán. Ám az ígéret a múlt homályába veszett és a szerelem folytán feltörő féltékenység olyan katasztrófát sejtet, amelyben ismét az emberiség léte a tét...
Jó szórakozást kívánunk a filmhez! |
|