Lõrincz Éva véleménye szerint az Aprajafalvában tapasztalható, drámamentes mozdulatlanságnak a felmagasztalása hatja át magát a cselekményt is. Úgy fogalmaz, hogy a sorozat, ezzel együtt pedig a hupikék törpikék életében "nincs dráma, csak üzemzavar". Tulajdonképpen a törpök egyetlen feladata és célja az önfenntartáson kívül, hogy elhárítsák a gondtalan társadalmuk mûködésében elõállt hibát és visszaállítsák az eredeti harmóniát. Valójában nincsen sorsuk, nincs fejlõdésük, bukásuk vagy felemelkedésük, ebbõl következõen pedig személyiségük sincs. Vannak persze fejezetek, amelyek arról szólnak, hogy egyes törpök megpróbálnak kiemelkedni, de amikor felbukkan a kitörés igénye a magát Királytörppé kinevezõ Okoskában vagy a fehér egyensapka helyett sárga sityakot viselõ Törpojácában, ezt a feszültséget nem e vágyak teljesítésével oldják fel a széria készítõi, hanem azok elfojtásával. Törpapa minden ilyen esetben visszavezeti eltévedt báránykáit a nyájhoz, hogy részvégi tanulságként levonhassák a következtetést, mely szerint jobb egyformának lenni. "A törpék az egyenlõség õsi illúziójának élnek, a biztonság ára, mint mindig, itt is a szabadság elvesztése" - vonja le a maga konzekvenciáját Lõrincz Éva is.
A szerzõnõ említést tesz a törpifjoncokról is mint a falanszter újabb megidézõirõl, de tévesen állítja, hogy "a kistörpék származását homály fedi", mivel nagy valószínûség szerint nem volt szerencséje ahhoz a két ötödik évados fejezethez, amelybõl mindez kiderül. Mindenesetre azt hangsúlyozza, hogy a négy gyerek közül egyik sem Törpilla gyermeke, s ezzel dacolnak mindenféle természeti törvényszerûséggel. Megjegyzésként hozzáfûzi, hogy ezek szerint a nõi szerephez az anyaság nem tartozik hozzá, arról nem is beszélve, hogy a négy kis törpifjonc úgy lakik együtt a számukra épített játszóházban, mint egy intézetben. Magyarán szólva a család fogalma ismeretlen a számukra, de szerencsére a falu minden lakója egyformán szereti és neveli õket, így mindannyian ugyanolyan boldogok, vidámak és elégedettek lehetnek, mint az álomvilágnak beillõ kis település valamennyi lakója.
S ha már álomvilágnak neveztük Aprajafalvát, érdemes kitérni arra, hogy tulajdonképpen a pozitív jellegû utópiák jegyét viseli magán a törptársadalom, hiszen az általános létbiztonság mellett jellemzõ rá az egyformaság szinonímájaként használható egyenlõség, az áttekinthetõen sematikus társadalmi struktúra és Forier falansztere - természetesen hupikék színben. Ezért nem tartja véletlennek Lõrincz Éva, hogy a békésen kalapálgató, fúró és faragó hupikék törpikék látványa nagyon sok kelet-európai nézõben a szocialista-realista mûremekek emlékét idézi, s kissé túlzóan tart attól, hogy a sorozat ilyen jellege visszaveti a gyerekek fejlõdését.
Persze megállapítja azt is, hogy a falanszterek iránt érzett vágyat nem volt képes megsemmisíteni sem a történelmi tapasztalat, sem a sok negatív utópia, ebbõl következõen a legkritikusabb szemléletû nézõ is nyugalommal és megelégedettséggel képes belefeledkezni a kis törpök törpszolúte semmitmondó életébe. Abba az életbe, amely megszólalásig hasonlít a lágerek világához, végtére is a koncentrációs táborok is ugyanannyira gördülékenyen berendezettek voltak, mint a kis kékek települése. Arról nem beszélve, hogy ott is hasonló módon érvényesült az egyformaság és az egyenlõség elve a szabadság teljes hiányának fejében, s ott sem nevükön nevezték az embereket, hanem csupán csak számmal jelölték õket.
Falanszterelméletének végén Lõrincz Éva a sorozat legfontosabb figurájának, Törpapának a személyét érintve azt taglalja, hogy az állambácsinak is beillõ faluvezetõ lényében - Freud szavaival élve - "a legnagyobb illúzió" jelenik meg, mivel Törpapa egy személyben testesíti meg a törptársadalom valamennyi intézményét. Ez azt jelenti, hogy Aprajafalvában õ maga a törvényhozás, a végrehajtás, az igazságszolgáltatás, a papság, az oktatás és a közigazgatás is. Magyarán szólva a piros ruhás törpvezérben a patriarchális, vagyis "gyámkodó állam" ölt testet. Mindez persze azt jelenti, hogy mivel széles körben érvényesül a törpöknél az egyenlõség, ez megkövetelhette volna akár egy szûk vezetõ réteg létét is, ám helyette egy teljhatalmú vezetõt kellett kapniuk. Ez felfogható ugyebár a szabadságtól való menekülésként, amelynek egyik iránya "a kollektivizmus és uniformizmus általi biztonság", amely maga a falanszter, a másik pedig az örök infantilizmus, a "majd eldöntik helyettem" állapota.
Mint kifejezetten kisgyerekeknek szánt mesesorozatban, a Hupikék törpikék-ben ez az egész a jó államként felfogható jó atya szemléletében nyilvánul meg. Ha elgondolkozunk azon, mi történne, ha teszem azt, Törpapa meghal vagy nagyon hosszú idõre elutazik Aprajafalvából (ahogy az olykor-olykor elõ is fordul, még ha csak kis ideig is van távol egyes epizódokban), könnyen ráébredünk, hogy ez a szépen berendezett világ pillanatokon belül összeomlana, megszûnne minden intézménye és kitörne az anarchia. Törpapának a törpvilágban egyedülinek számító jelleme azt vonja maga után - zárja sorait Lõrincz Éva. -, hogy a faluban senkinek sem fordul meg a fejében az, hogy kilépjen a tömegbõl és egy legyen. Végtére is így maga fölött tudhat egy csalhatatlan védelmezõt, aki bármilyen nagy bajból képes kimenteni a gyámoltalan és döntésképtelen kis törpjeit.