Az eredetileg a Le Soir számára rajzolt Poussy, a pimasz macska történetei jelentették Peyo számára a kezdeti sikert. Az 1949-ben útjára indított sorozatban a címszereplõ fekete kandúr általában szöveg nélküli vagy minimális szöveggel ellátott képsorokban üldözött egeret, ugratott embereket és múlatta az idõt macskatársaival. A kezdetben fekete-fehér képsorok az évek elõrehaladtával színessé váltak, így derülhetett ki, hogy a "gazdáját játszó" kisfiú tulajdonképpen szõke, a vele egy házban lakó kisegér pedig barna bundát visel. A kiskölyök nevére sosem derült fény, Poussey pedig természetesen nem beszélt, így ezen momentumok különösen érdekessé tették a humoros és több évtizeden át nagy népszerûségnek örvendõ képtörténeteket. Peyo mellett a sorozatot késõbb Lucien de Gieter is rajzolta.

A hazánkban valamennyivel ismertebb mûvének, a Janó és Bibice címû képregénysorozatának fõhõse és címszereplõje kezdetben mindössze Janó volt, a középkori Európában játszódó Johan címû történet ugyanis a lovaggá válásra készülõ apród varázslatos kalandjait igyekezett csak bemutatni. A La Dernière Heure és a Le Soir címû lapokban még szõke legény elõször sötét hajúvá vált, amikor is 1952. szeptember 11-tõl a Spirou magazinban folytatódtak kalandjai, késõbb, 1954-ben a harmadik történetben pedig egy fegyverhordozót kapott Bibice személyében, akivel innentõl kezdve nagyon jó párost alkottak a képkockákon, s aki mindig is Peyo kedvenc karaktere volt. Bibice népszerûvé vált az olvasók körében is, így a varázslókkal, boszorkányokkal és legendákkal teli sorozat Johan et Pirlouit (Janó és Bibice) címen futott tovább, a legnagyobb sikereket pedig az 50-es és a korai 60-as években élte meg.

Peyo a sokat emlegetett csodafurulyás történet, a Hupikék törpikék és a csodafurulya mellékszereplõiként alkotta meg a hupikék törpikék karaktereit 1958. október 23-ra, akik az adott történeten belül is egy külön kis világban élnek, az olvasók ellenben olyan gyorsan a szívükbe zárták õket, hogy a szerzõ rövidesen saját képregénysorozatot indított a számukra. A törpök kalandjai érdekes módon háttérbe szorították Janó és Bibice történeteit, így Peyo sem tudott annyi idõt szentelni nekik, amennyit szeretett, s amennyit megérdemeltek volna. A '60-as évek második felében éppen ezért leállt a két középkori fiatalember történeteinek írásával és rajzolásával, s már csak egy rövid kis sztorival toldotta meg az addigiakat 1977-ben. A halálát követõen más mûvészek és írók a sorozat újabb fejezeteinek megalkotásán kezdtek el munkálkodni, így 1994-ben Janó és Bibice "új életre kelt", s 2001-ig további mesés kalandok hõseiként örvendeztethették meg az olvasókat.

Bár a Janó és Bibice - sorozat soha nem örvendett akkora népszerûségnek, mint a Hupikék törpikék, az '50-es évek végén mégis megjelent Belgiumban az elsõ plüssfigura Bibicérõl, néhány esztendõvel késõbb pedig Janóról is. Az 1970-es években Bully és Schleich által gyártott Janó- és Bibice-figurák voltak kaphatók mûanyagból a nagy sikerû törpike-figurák mellett.

A történetek tehát a középkori Európa egyik meg nem nevezett országában játszódnak, ahol Janó a király bátor és rettenthetetlen apródjaként védelmezi uralkodóját és annak birodalmát, Bibice pedig az õ csatlósaként színesíti e történeteket. Míg Janó megbízható paripáján nyargalva él át megannyi kalandot, Bibice addig Kecsege névre keresztelt kis kecskéjén "lovagol" barátja oldalán. Mindkettejüket annak kötelessége és vágya hajtja, hogy megvédjék királyukat a gazemberektõl, árulóktól és betyároktól, történeteik pedig nem egyszer a detektívregények elemeit vonultatják fel. Mese lévén a két címszereplõ gyakran kerül kapcsolatba varázslókkal, boszorkányokkal, óriásokkal, szellemekkel, na és természetesen egy gombaházakból álló kis falucska három alma magas lakóival.