Csapattag
Üzenetek: 12
Megköszönve: 0 ideje 0 üzenet
Regisztrálva: 09.07.12
Ennyi napja tagunk: 4519
Lakhely: Budapest
Neme: 
|
RE: Hupikék törpikék
Hogy egyben legyen minden törptudományi értékezésünk :-)
Peyo, a törpbirodalom atyja
Pierrot Culliford 1928. június 25-én jött a világra Brüsszelben egy angol apa és egy belga anya gyermekeként. Pályafutásának kezdetén vette át brit unokatestvérének keresztnevét, a Pierrot becézett alakját, a Pierre-t, amelynek rossz kiejtésű változata, a Peyo vált igazán ismertté.
Az, hogy Culliford képregényszerzővé vált, tulajdonképpen a véletlennek köszönhető. A '40-es években éppen munka után néző fiatalember ugyanis két lehetséges állásajánlatot karikázott be az újságban: az egyikben fogorvosi asszisztenst, a másikban pedig illusztrátort kerestek. Culliford az előbbi mellett döntött, ám 15 perccel lekéste a megbeszélt találkozót, így nem volt más választása, mint jelentkezni az illusztrátori állásra és elfogadni azt. A képregényművészet fellegvárának számító Belgiumban azonban egyáltalán nem volt könnyű dolga a hamarosan már Peyo néven rajzoló Cullifordnak.
A brüsszeli Académie Royale des Beaux-Arts-on folytatott tanulmányait követően egy kis belga animációs stúdiónál, a Compagnie Belge d'Animation (CBA)-nál helyezkedett el, ahol olyan jövendőbeli munkatársaival ismerkedhetett meg, mint André Franquin, Morris és Eddy Paape. Annak ellenére, hogy a háború után több művészkollégája is átigazolt a Dupuis-hoz, Peyo nem fogadta el a neki tett ajánlatot, helyette elkészítette inkább legelső, La Dernière Heure (A legutolsó óra) címet viselő képregényét és promóciós képek rajzolásából tartotta fenn magát.
1949 és 1952 között rajzolta a Poussy névre keresztelt macska képregényes történeteit a Le Soir számára, s e lap hasábjain jelent meg először első igazán sikeres történetfolyamának egyik hőse, Janó. A hírnév végül a Le Journal de Spirou című lapnál talált rá, ahol Poussy történetének folytatása mellett útjára indította az imént említett Janó és csatlósa, Bibice kalandsorozatát. A Johan et Pirlouit, vagyis Janó és Bibice című képregényszéria egyik címszereplője a bátor, királyát védelmező és hűséges paripáján nyargaló Janó, a másik pedig a nála jóval alacsonyabb, Kecsege nevű kecskéjén vágtató és hamisan éneklő fegyverhordozó, Bibice, más fordításban Vili. Ez utóbbi figura csak az 1954-ben kiadott harmadik kalandban jelent meg, ám innentől kezdve minden további történetben helyet kapott a bátor apród, Janó oldalán.
Bibice természetesen helyet és fontos szerepet kapott az 1958. október 23-án megjelent, La Flûte à Six Schtroumpfs (Hupikék törpikék és a csodafurulya) című fejezetben is, amely - miként a címe is mutatja - új szereplőket, a törpikéket vonultatta fel. Peyo eredetileg pusztán kiegészítő, mondhatjuk azt is, mellékszerepet szánt a három alma magasságú kis lényeknek, az olvasóközönség ízlése azonban közbeszólt. A fehér sapkás, fehér nadrágos törpikék saját képregénysorozatban éltek tovább e történetek abszolút főszereplőivé válva, a későbbiekben pedig gyakran keresztezték útjukat Janóval és Bibicével.
Az első önálló törpképregény 1959-ben látott napvilágot, s az ekkor útjára indított sorozat párhuzamosan futott az őket '58-ban bemutató Janó és Bibice című történetfolyammal. Culliford olyan szerzőkkel és művészekkel dolgozott együtt az évtizedek alatt, mint Steven Strong, Willy Maltaite, Roger Leloup és Yvan Delporte, aki élete végéig társa volt az írásban. Később fia, Thierry Culliford is a képregényeken dolgozott, a lánya, Véronique pedig a forgalmazásból vette ki a részét.
A hamarosan piacra dobott műanyag törpfigurák mellett Father Abraham hupikék törpikés zenei albumai öregbítették tovább a kis manószerű lények hírnevét, elérve ezzel a nemzetközi ismertséget és teret engedve a figurák további megjelenési formáinak, a játékoknak és az ajándéktárgyaknak is. 1965-ben készítettek egy fekete-fehér animációs filmet Les Aventures des Schtroumpfs (A hupikék törpikék kalandjai) címmel, különösebb népszerűségnek azonban nem örvendett. A tizenegy évvel később, 1976-ban bemutatott, a csodafurulyás fejezetet feldolgozó, természetesen Janó és Bibice "főszereplésével" készült, színes, belga rajzfilm már osztatlan sikert aratott a nézők körében, a világhírűvé válás mérföldköve azonban kétségtelenül a Hanna-Barbera Stúdió 1981-ben szombat reggelenként vetített, The Smurfs (Hupikék törpikék) című amerikai rajzfilmsorozata volt, amely főleg a kezdeti időkben Peyo eredeti képregényes történeteit dolgozta fel. A mester felügyelete mellett készített animációs széria kilenc televíziós évadon át szórakoztatott kicsiket és nagyokat egyaránt, megszerettetve a világ számtalan országával az aprajafalvi kis törpöket.
A hupikék törpjei által világhírűvé vált Pierre Culliford 1992. december 24-én, 64 éves korában, Brüsszelben hunyt el szívroham következtében. Képregényrajzolói műterme mind a mai napig létezik, s az utódai által készített új "törpénetek" továbbra is az ő neve alatt jelennek meg.
Peyo törpök előtti művei
Az eredetileg a Le Soir számára rajzolt Poussy, a pimasz macska történetei jelentették Peyo számára a kezdeti sikert. Az 1949-ben útjára indított sorozatban a címszereplő fekete kandúr általában szöveg nélküli vagy minimális szöveggel ellátott képsorokban üldözött egeret, ugratott embereket és múlatta az időt macskatársaival. A kezdetben fekete-fehér képsorok az évek előrehaladtával színessé váltak, így derülhetett ki, hogy a "gazdáját játszó" kisfiú tulajdonképpen szőke, a vele egy házban lakó kisegér pedig barna bundát visel. A kiskölyök nevére sosem derült fény, Poussey pedig természetesen nem beszélt, így ezen momentumok különösen érdekessé tették a humoros és több évtizeden át nagy népszerűségnek örvendő képtörténeteket. Peyo mellett a sorozatot később Lucien de Gieter is rajzolta.
A hazánkban valamennyivel ismertebb művének, a Janó és Bibice című képregénysorozatának főhőse és címszereplője kezdetben mindössze Janó volt, a középkori Európában játszódó Johan című történet ugyanis a lovaggá válásra készülő apród varázslatos kalandjait igyekezett csak bemutatni. A La Dernière Heure és a Le Soir című lapokban még szőke legény először sötét hajúvá vált, amikor is 1952. szeptember 11-től a Spirou magazinban folytatódtak kalandjai, később, 1954-ben a harmadik történetben pedig egy fegyverhordozót kapott Bibice személyében, akivel innentől kezdve nagyon jó párost alkottak a képkockákon, s aki mindig is Peyo kedvenc karaktere volt. Bibice népszerűvé vált az olvasók körében is, így a varázslókkal, boszorkányokkal és legendákkal teli sorozat Johan et Pirlouit (Janó és Bibice) címen futott tovább, a legnagyobb sikereket pedig az 50-es és a korai 60-as években élte meg.
Peyo a sokat emlegetett csodafurulyás történet, a Hupikék törpikék és a csodafurulya mellékszereplőiként alkotta meg a hupikék törpikék karaktereit 1958. október 23-ra, akik az adott történeten belül is egy külön kis világban élnek, az olvasók ellenben olyan gyorsan a szívükbe zárták őket, hogy a szerző rövidesen saját képregénysorozatot indított a számukra. A törpök kalandjai érdekes módon háttérbe szorították Janó és Bibice történeteit, így Peyo sem tudott annyi időt szentelni nekik, amennyit szeretett, s amennyit megérdemeltek volna. A '60-as évek második felében éppen ezért leállt a két középkori fiatalember történeteinek írásával és rajzolásával, s már csak egy rövid kis sztorival toldotta meg az addigiakat 1977-ben. A halálát követően más művészek és írók a sorozat újabb fejezeteinek megalkotásán kezdtek el munkálkodni, így 1994-ben Janó és Bibice "új életre kelt", s 2001-ig további mesés kalandok hőseiként örvendeztethették meg az olvasókat.
Bár a Janó és Bibice - sorozat soha nem örvendett akkora népszerűségnek, mint a Hupikék törpikék, az '50-es évek végén mégis megjelent Belgiumban az első plüssfigura Bibicéről, néhány esztendővel később pedig Janóról is. Az 1970-es években Bully és Schleich által gyártott Janó- és Bibice-figurák voltak kaphatók műanyagból a nagy sikerű törpike-figurák mellett.
A történetek tehát a középkori Európa egyik meg nem nevezett országában játszódnak, ahol Janó a király bátor és rettenthetetlen apródjaként védelmezi uralkodóját és annak birodalmát, Bibice pedig az ő csatlósaként színesíti e történeteket. Míg Janó megbízható paripáján nyargalva él át megannyi kalandot, Bibice addig Kecsege névre keresztelt kis kecskéjén "lovagol" barátja oldalán. Mindkettejüket annak kötelessége és vágya hajtja, hogy megvédjék királyukat a gazemberektől, árulóktól és betyároktól, történeteik pedig nem egyszer a detektívregények elemeit vonultatják fel. Mese lévén a két címszereplő gyakran kerül kapcsolatba varázslókkal, boszorkányokkal, óriásokkal, szellemekkel, na és természetesen egy gombaházakból álló kis falucska három alma magas lakóival.
Törp-társadalompolitikai elemzés
Négy évvel ezelőtt nem egy internetes portál adott hírt Antione Buéno francia politikai elemző Le petit livre bleu, magyarul A kis kék könyv címmel megjelent könyvéről, amelyben a szerző a kék törpök társadalmi berendezkedéséről alkotott nézeteit foglalja össze. Milne Micimackójának pszichiátriai szakvéleménye után tehát Peyo évtizedek óta közkedvelt kis figuráit is új, ezúttal társadalompoltikai szemszögből cincálják szét, s most érdekességképpen ebből az elemzésből osztok meg veletek néhány szokatlan gondolatot az aktuális epizódok mellett.
A 2011-ben a France 2 közszolgálati televízióban is nyilatkozó Buéno egyszerre totalitáriusnak, rasszistának, antiszemitának, etnonacionalistának, nácinak és sztálinistának nevezi a hupikék törpikéket, s mindezt megfejeli a nőgyűlölő jelzővel is. Véleménye szerint a törpök világa egy mindenható és egyedülálló vezető, Törpapa által irányított kollektivista társadalom, amely nem más, mint "a sztálinizmussal és a nácizmussal átitatott totalitárius utópia archetípusa", s amelynek tagjai egytől egyig puritánok. Ebben a barát-ellenség párosításra épülő világban a szőke Törpilla természetesen az árja szépség megtestesítője, ugyanakkor a női elnyomás hosszú ideig egyetlen áldozata, a főellenség, Hókuszpók pedig a harmincas évek antiszemita karikatúráit idézi hosszú, görbe orrával, kevés fekete hajával, s azzal a ténnyel, hogy a macskáját az eredeti, francia nyelvű változatban (sőt az amerikaiban is) az Izraelre utaló Azraelnek hívják. A politikai elemző véleménye ugyanis az, hogy a csúf, kopasz Hókuszpók egész egyszerűen a zsidógyűlölő képregényszerző fricskája.
Buéno részletesen taglalja, hogy a náci átnevelőtábornak is beillő Aprajafalva feje, Törpapa tulajdonképpen egy diktátor, Törperős egy hímsoviniszta férfi, a szemüveget viselő Okoska pedig Trockijnak feleltethető meg. Felhívja továbbá a figyelmet arra, hogy Aprajafalvában nagyon gyakran fordulnak elő a szovjet jelképek, vagyis a sarló és a kalapács.
Kiemeli, hogy a törpöknél a magántulajdon, mint olyan és a pénz nem létezik, de bármikor előkerül bármelyik is, az kizárólag bajhoz vezet.
A politikai elemző határozottan állítja, hogy Peyo A fekete törpök című képregényalbumában egyértelműen megfogalmazódik a rasszizmus ideológiája, hiszen ebben elsődlegessé válik a kékbőrűek számára a fajtisztaság, miközben a csúnyaságot jelképező feketéknek nincs semmi keresnivalójuk a faluban. Meglátása szerint egyébként a törpök a maguk kék arcbőrével egy rasszista, zárt, rendi társadalmat alkotnak, s ezt a helyzetet súlyosbítja az előbb említett fekete törpös történet, amelyben véleménye szerint „a szélsőjobboldal által ünnepelt autarkia eszméje jelenik meg, s az önmagára utalt, önmagába zárt, etnonacionalista ideológia kifejeződései lennének így a törpikék”. A tévésorozat valószínűleg az effajta nézet kialakulását megelőzendő módosította a fekete törpöket lilává.
A könyvből már a megjelenése előtt kiszivárgott fő mondanivaló lényege, hogy Buéno tulajdonképpen hitlerizmussal vádolja a belga-amerikai rajzfilmsorozatot, amelyben a törpök társadalma "a megvalósult nácizmus", s amely voltaképpen a gyerekek tudatalattijára hatva próbálja meg ma is elfogadhatóvá tenni a náci társadalomszervezési elveket és megerősíteni a nemzetszocialista kliséket.
Buéno kifejti továbbá, hogy a hupikék törpikék egy zárt társadalomban élnek az erdő mélyén, s csak néha érkezik hozzájuk veszély a külvilágból, legfőképpen persze a gonosz Hókuszpók személyében. Peyo fia, Thierry Culliford ezzel szemben határozottan azt állítja a L'Express című francia hetilapnak, hogy apja egyáltalán nem érzett semmiféle nosztalgiát a német megszállás iránt. Arról nem beszélve, hogy olyannyira hidegen hagyta őt a politika, hogy még a választások előtt is a feleségét kérdezte meg arról, kire érdemes leadnia a szavazatát. Antoine Bunéno válasza erre az, hogy egy mű nyugodtan hordozhat magában olyan jelentést, amelyet az amúgy jó szándékkal megáldott szerzője egyáltalán nem vall magáénak. Azt azonban még ma sem tudni, hogy a politikai elemzőt a rajzfilmsorozat betiltásának szándéka vezérelte műve megírásakor vagy egyszerűen csak a törpök által közvetített társadalomkép veszélyeire akarta felhívni a törprajongó emberek figyelmét.
A hupikék falanszter elmélete
Divat manapság úgy górcső alá venni a legkülönfélébb animációs filmeket és sorozatokat, hogy a lehető legnegatívabb képet fessék azokról. Egy héttel ezelőtt a hupikék törpikék társadalmát elemző írással vezettem be azon elméletek sorát, amelyekkel Peyo és a Hanna-Barbera-páros minden szempontból ártalmatlan, kiszámíthatósága ellenére is közkedvelt rajzfilmklasszikusához közelítettek, ma pedig érdemes megemlítenünk először Gyöngyösi Lillát, aki amellett, hogy meglátása szerint a törpök meséje elbűvölő, úgy gondolja, hogy a kis kékségek ugyanakkor "felelőtlen és ügyetlen társaság" is. Történeteik tele vannak ugyan humorral és ártalmatlan, hat éven aluliaknak szánt izgalmakkal, de az már gyermekfejjel is könnyedén megállapítható, hogy ezen izgalmak nagyon sokszor abból adódnak, hogy a törpök "megsértődnek egymásra, önfejűen elkóborolnak vagy varázslat áldozatául esnek". Ez persze minden ilyen alkalommal nagy lehetőséget ad a gonosz Hókuszpóknak arra, hogy elkapja a három alma magasra nőtt törpicsekeket, akik viszont természetesen előbb vagy utóbb úgyis túljárnak az eszén. A csúf, kopasz varázsló tehát még a kis ellenségeinél is reménytelenebb esetnek számít, s nevezhetjük akár örök vesztesnek is, de nem hagyható figyelmen kívül az a tény, hogy sem ő, sem a törpök nem képesek tanulni a saját hibáikból.
Gyöngyösi Lilla elmélkedésénél részletesebb és a törpök társadalompolitikai elemzésénél határozottan szelídebb a hupikék falanszter elmélete, amelyet egy írásában néhány évvel ezelőtt Lőrincz Éva taglalt, s amely tulajdonképpen helyénvaló meglátásokat közöl. Első gondolata az, hogy ami gyereknek és felnőttnek egyaránt feltűnik a sorozat nézése közben, az nem más, minthogy a falu egyetlen lakójának sincs valódi neve, csupán funkciója. A nevük jelöli ki valamennyiük szerepét, így első hallásra nyilvánvalóvá válik például, mivel foglalkozik Kertitörp, Törpingáló vagy Költörp, s hogy mi a legfőbb jellemvonása teszem azt Jajgatörpnek, Gyenginek és Leskének. A törpkarakterek egytől egyig betöltik a rájuk rótt funkciókat, s e szerepük határozzák meg őket a sorozat minden egyes epizódjában. Lőrincz Éva "szabványtörpikéknek" nevezi őket, akiket csak az különböztet meg egymástól, hogy öltözékük kisebb-nagyobb eltéréseket mutat.
Okoska például a szemüvegével az "értelmiségi" a csapatban, aki abszolút elméleti "szaktörpként" nehezen találja a helyét a gyakorlatias törptársadalomban. Hiába van jelen majdnem minden eseménynél, hiába igyekszik betölteni a(z ideiglenes) vezető szerepét, sokkal nagyobb megbecsülésnek örvend a történésektől gyakran távol maradó Hami, hiszen ő főz egész Aprajafalvára. "Okoskának semmi haszna, ellenben mindent meg akar magyarázni" - összegzi e gondolatot Lőrincz Éva, majd hozzáteszi, hogy ennek az a mindig visszatérő eposzi fordulat a következménye, hogy messzire hajítják. A fájdalmas földet érés ellenére a félrecsúszott szemüvege láttán "olümposzi kacajra fakadhatnak a tévénézők", s ez több száz alkalommal is megesik.
Törpilla a hosszú, szőke hajával, soha le nem cserélt, csak több példányban legyártott fehér ruhácskájával és a sárban, hóban is viselt topánkájával a nagybetűs NÕ a törpvilágban, s hiába kerül elő az évadok előrehaladtával még két törpnőszemély, mindvégig ő marad az etalon a hímnemű törpök számára.
Lőrincz Éva falanszterelméletének következő pontja az epizódkezdéssel foglalkozik. A szerző kiemeli, hogy bár a részek nagy hányadának cselekménye azzal indít, hogy valami vagy valaki megzavarja a törpök gondtalan, boldog hétköznapjait, a rendező - vagy mondjuk inkább úgy, rendezők - jóvoltából "az expozícióban néhány másodpercig láthatjuk, hogyan fest az idilli állapot". Tulajdonképpen mindenki csak fúr és farag, folyamatosan javítják a Csobilla-folyónál felépített gátjukat vagy hídjukat, Hami süt-főz, Törpilla virágot, Ügyifogyi követ szed, Nótata törpulyázik, Ügyi pedig reparál valamit. Rá kell hát jönnünk, hogy ha nem lépne színre rendszeresen Hókuszpók vagy igazolt hiányzása esetén az ügyeletes bajkeverő, a vidám kis törpikék élete halálosan unalmas lenne. Gondtalan, gördülékenyen működő társadalmukban nem volna probléma, nem keletkeznének feszültségek, így a szerző elgondolkodik azon, hogy ha a nézőknek módja lenne 22-23 percen keresztül a történésmentes "törphétköznapokat" nézni, nem merülne-e fel bennük az a kérdés, hogy ugyan mi a manótól boldogok ezek a törpök, s honnan ez a hervadhatatlan mosoly az arcukon. Tulajdonképpen elmélázik azon, hogy mitől lehet elégedett az életével az, akit egész életére bezártak a szabó, a szakács, a földműves, a morgó, az ügyefogyott vagy mondjuk a "szép, de buta" kategóriájába.
Lőrincz Éva véleménye szerint az Aprajafalvában tapasztalható, drámamentes mozdulatlanságnak a felmagasztalása hatja át magát a cselekményt is. Úgy fogalmaz, hogy a sorozat, ezzel együtt pedig a hupikék törpikék életében "nincs dráma, csak üzemzavar". Tulajdonképpen a törpök egyetlen feladata és célja az önfenntartáson kívül, hogy elhárítsák a gondtalan társadalmuk működésében előállt hibát és visszaállítsák az eredeti harmóniát. Valójában nincsen sorsuk, nincs fejlődésük, bukásuk vagy felemelkedésük, ebből következően pedig személyiségük sincs. Vannak persze fejezetek, amelyek arról szólnak, hogy egyes törpök megpróbálnak kiemelkedni, de amikor felbukkan a kitörés igénye a magát Királytörppé kinevező Okoskában vagy a fehér egyensapka helyett sárga sityakot viselő Törpojácában, ezt a feszültséget nem e vágyak teljesítésével oldják fel a széria készítői, hanem azok elfojtásával. Törpapa minden ilyen esetben visszavezeti eltévedt báránykáit a nyájhoz, hogy részvégi tanulságként levonhassák a következtetést, mely szerint jobb egyformának lenni. "A törpék az egyenlőség ősi illúziójának élnek, a biztonság ára, mint mindig, itt is a szabadság elvesztése" - vonja le a maga konzekvenciáját Lőrincz Éva is.
A szerzőnő említést tesz a törpifjoncokról is mint a falanszter újabb megidézőiről, de tévesen állítja, hogy "a kistörpék származását homály fedi", mivel nagy valószínűség szerint nem volt szerencséje ahhoz a két ötödik évados fejezethez, amelyből mindez kiderül. Mindenesetre azt hangsúlyozza, hogy a négy gyerek közül egyik sem Törpilla gyermeke, s ezzel dacolnak mindenféle természeti törvényszerűséggel. Megjegyzésként hozzáfűzi, hogy ezek szerint a női szerephez az anyaság nem tartozik hozzá, arról nem is beszélve, hogy a négy kis törpifjonc úgy lakik együtt a számukra épített játszóházban, mint egy intézetben. Magyarán szólva a család fogalma ismeretlen a számukra, de szerencsére a falu minden lakója egyformán szereti és neveli őket, így mindannyian ugyanolyan boldogok, vidámak és elégedettek lehetnek, mint az álomvilágnak beillő kis település valamennyi lakója.
S ha már álomvilágnak neveztük Aprajafalvát, érdemes kitérni arra, hogy tulajdonképpen a pozitív jellegű utópiák jegyét viseli magán a törptársadalom, hiszen az általános létbiztonság mellett jellemző rá az egyformaság szinonímájaként használható egyenlőség, az áttekinthetően sematikus társadalmi struktúra és Forier falansztere - természetesen hupikék színben. Ezért nem tartja véletlennek Lőrincz Éva, hogy a békésen kalapálgató, fúró és faragó hupikék törpikék látványa nagyon sok kelet-európai nézőben a szocialista-realista műremekek emlékét idézi, s kissé túlzóan tart attól, hogy a sorozat ilyen jellege visszaveti a gyerekek fejlődését.
Persze megállapítja azt is, hogy a falanszterek iránt érzett vágyat nem volt képes megsemmisíteni sem a történelmi tapasztalat, sem a sok negatív utópia, ebből következően a legkritikusabb szemléletű néző is nyugalommal és megelégedettséggel képes belefeledkezni a kis törpök törpszolúte semmitmondó életébe. Abba az életbe, amely megszólalásig hasonlít a lágerek világához, végtére is a koncentrációs táborok is ugyanannyira gördülékenyen berendezettek voltak, mint a kis kékek települése. Arról nem beszélve, hogy ott is hasonló módon érvényesült az egyformaság és az egyenlőség elve a szabadság teljes hiányának fejében, s ott sem nevükön nevezték az embereket, hanem csupán csak számmal jelölték őket.
Falanszterelméletének végén Lőrincz Éva a sorozat legfontosabb figurájának, Törpapának a személyét érintve azt taglalja, hogy az állambácsinak is beillő faluvezető lényében - Freud szavaival élve - "a legnagyobb illúzió" jelenik meg, mivel Törpapa egy személyben testesíti meg a törptársadalom valamennyi intézményét. Ez azt jelenti, hogy Aprajafalvában ő maga a törvényhozás, a végrehajtás, az igazságszolgáltatás, a papság, az oktatás és a közigazgatás is. Magyarán szólva a piros ruhás törpvezérben a patriarchális, vagyis "gyámkodó állam" ölt testet. Mindez persze azt jelenti, hogy mivel széles körben érvényesül a törpöknél az egyenlőség, ez megkövetelhette volna akár egy szűk vezető réteg létét is, ám helyette egy teljhatalmú vezetőt kellett kapniuk. Ez felfogható ugyebár a szabadságtól való menekülésként, amelynek egyik iránya "a kollektivizmus és uniformizmus általi biztonság", amely maga a falanszter, a másik pedig az örök infantilizmus, a "majd eldöntik helyettem" állapota.
Mint kifejezetten kisgyerekeknek szánt mesesorozatban, a Hupikék törpikék-ben ez az egész a jó államként felfogható jó atya szemléletében nyilvánul meg. Ha elgondolkozunk azon, mi történne, ha teszem azt, Törpapa meghal vagy nagyon hosszú időre elutazik Aprajafalvából (ahogy az olykor-olykor elő is fordul, még ha csak kis ideig is van távol egyes epizódokban), könnyen ráébredünk, hogy ez a szépen berendezett világ pillanatokon belül összeomlana, megszűnne minden intézménye és kitörne az anarchia. Törpapának a törpvilágban egyedülinek számító jelleme azt vonja maga után - zárja sorait Lőrincz Éva. -, hogy a faluban senkinek sem fordul meg a fejében az, hogy kilépjen a tömegből és egy legyen. Végtére is így maga fölött tudhat egy csalhatatlan védelmezőt, aki bármilyen nagy bajból képes kimenteni a gyámoltalan és döntésképtelen kis törpjeit.
Törpszichológia és törpasztrológia
Antione Buéno törptársadalompolitikai elemzése, Gyöngyösi Lilla viselkedésanalízise és Lőrincz Éva hupikék falanszter-elmélete után ma lezárjuk a Hupikék törpikék című sorozat kapcsán született, hol igaznak bizonyuló, hol pedig kissé túlzásokba eső értelmezések sorát egy törpszichológiai elemzéssel, majd pedig egy érdekes ráadással.
Az Újvidéki Egyetem Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karán tanító Flamann Szilvia 2011-ben közölte a mesehősök lehetséges tipológiáiról szóló tanulmányát, amelyben röviden kitér a szóban forgó hupikék meseszereplőkre is. Tanulmányában azt hangsúlyozza leginkább, hogy minden törp más és más egyedre jellemző tulajdonságokkal rendelkezik, így véleménye szerint nincs kettő sem, aki hasonlítana egymásra. A már számtalan helyen kiemelt tényt, mely szerint Törpilla az egyetlen nőnemű törp, Flamann Szilvia úgy kezeli, hogy a szőke teremtés ezáltal könnyen beférkőzik a kislányok szívébe. A kisfiúknak ezzel szemben számtalan (eleinte 99-szer több) választási lehetősége van az azonosulási folyamatot illetően. A lényeg, hogy "mindenki könnyen megtalálja a kedvencét".
A szerzőnő részletesen kitér a törpök és főellenségük, Hókuszpók között fennáló méretbeli különbségekre. Azt írja ugyanis, hogy méretüket tekintve a hupikék törpikék kicsik a mágustársadalom peremére szorult varázslóhoz és macskájához képest, akárcsak a gyerekek a felnőttekhez viszonyítva. Meglátása szerint a gyerekek nagyon sokszor úgy élik meg a felnőttek jelenlétét az életükben, ahogy a békésen eléldegélő, három alma magas törpicsekek Hókuszpók folytonos felbukkanását. Végtére is a felnőttek is beleszólnak a gyerekek életébe és dolgaiba. A rajzfilmsorozatban a törpikéknek mindig sikerül megszökniük Hókuszpók elől, akit nem csupán nem szeretnek, de még félnek is tőle. A gonosz mágus ugyanis nem egyszerűen el akarja őket pusztítani, hanem meg is akarja enni mindegyikőjüket, miként Jancsit és Juliskát a mézeskalács-házikóban lakó boszorkány. Flamann Szilvia szerint "ebben a mesében a boszorkány a gyermekek anyjának átváltozott alakja", míg a Hupikék törpikékben a csúf, kopasz és gonosz Hókuszpók a hatalmas és szigorú apát szimbolizálja. Érdekeségképpen hozzáteszi még, hogy "Hókinak" is van macskája, akárcsak a boszorkányoknak szokott lenni, s ez a macska sokat segít neki a rémtettek véghezvitelében.
Végezetül ismét szóba hozza az egyedüli női szereplőként tengődő Törpillát, aki ebből a helyzetéből adódóan állandóan a törpiek védelémre szorul, s ezt a falu 99%-ának számító férfi törpök igyekeznek is biztosítani. Itt jön a csavar az értekezésben, mivel a szerzőnő nem mást állít, minthogy ez a védelmező szerep "az Ödipusz-komplexusból ered", hiszen meg kell védeni a szeretett nőt a gonosztól. Törpapa, a hatodik évadban előkerülő Törpszakáll és a még később felbukkanó, most még nevén nem nevezhető, szintén idősebb törp szerinte az idősebb testvéreket jelképezik, akik a kisgyerekekhez hasonlóan úgyszintén képesek ellenállni a gonosz és könyörtelen szülőknek és megvédeni tőlük a fiatalabbakat.
Apró bónuszként említem meg az elemzéssorozat legvégén Polgár Andrea nevét, aki különböző meséken keresztül vizsgálja az asztrológiai karaktereket és archetípusokat. Természetesen azért hozom őt szóba, mivel Peyo kékségeit is bemutatja az asztrológiai jegyeken át, de ennyi analízis és értelmezés után mindez már csupán hab a törpök áfonyakrémes tortáján :-)
Polgár Andrea Törpapával indít, aki jóságos és igazságos öreg bölcs mivoltának köszönhetően jupiteri karakternek számít. Hókuszpók ezzel szemben skorpió-bak karakter: skorpió a mágia miatt, bak pedig a célratartása okán. A művészek életét élő Nótatához, Költörphöz és Törpingálóhoz hasonlóan Törpilla természetesen vénuszi karakternek számít a bájával, szép szőke hajával, szempillájával és csilingelő hangjával, ám van benne némi víz elem is a lágy, befogadó jelleme miatt. Törpojáca úgynevezett kibillent Vénusznak nevezhető, mivel külső jegyeinek fontossága miatt akár oroszlán is lehet. Okoska tipikus szűz karakter a szelíd, de nem bántó tudálékosságával, Dulifuli pedig egy határozottan szaturnikus figura, aki ugyebár mindig morog, s akinek soha semmi sem jó. Nem rossz személy ugyan, de annyira zárkózott jellem, hogy nem fér meg mellette semmi barátságos. Polgár Andrea szerint megbújik benne némi vízöntőség is, mivel soha nem akarja azt csinálni, amit a többiek. Meglátása szerint Törperős jellegzetesen marsikus karakter és a törpök mesekönyvéből olykor előbukkanó Don Törpilló is tüzes alak, s mindkettejükben megvan az udvarlás készsége.
Ügyifogyi egy diszharmonikus Merkúr, Ügyi egy rátermett uránuszi, Tréfi pedig egy meglepetéseket okozó uránuszi. A földkarakterek közül megemlíti a sanszosan bikának számító Hamit és Lustit, na meg Kertitörpöt, aki földművelő mivolta révén némileg bika, ugyanakkor a szépség élvezőjeként mérleg is, tehát összességében vénuszi karakter. Földkarakter továbbá a szintén valamilyen anyaggal dolgozó Törpöltő és a földet még Kertitörpnél is mélyebben, behatóbban ismerő Törperdész.
Polgár Andrea említést tesz még két vizes karakterről, Gyengiről, aki halak és Zokogiról, aki rák, továbbá a törpifjoncok lánytagjáról, Törpiriről, akit kosszerű fiatal lánynak nevez és Törpszakállról, akit szaturnuszinak vél. Mellékszereplőként végül felhozza a jóságos, gondoskodó hold-jellegű vagy neptuni, azaz elfogadó Tavaszanyót és az idő-szaturnuszi Időapót.
A hupikék törpikék elnevezés eredete
Lerántjuk a leplet arról a kérdésről, hogy honnan származik a "törp" elnevezés. A "törp", vagyis franciául a "Schtroumpf" szó születésének története Peyo egyik ebédjéhez köthető.
Történt ugyanis, hogy a belga rajzoló 1958-ban épp egy francia barátjával ebédelt, amikor is észrevette, hogy sótlan az étele. Hirtelen nem jutott eszébe a só francia neve, ezért minden különösebb ok nélkül azt mondta barátjának, hogy adja oda neki a "Schtroumpf"-ot. A francia barát gondolkodás nélkül így válaszolt: "Itt a Schtroumpfod. Ha befejezted a schtroumpfolást, schtroumpfold majd vissza!"
A két jó barát ezt követően két héten át szinte csak törpölve beszélt, s így születtek meg maguk a törpök. Velük együtt pedig az a különös nyelvezet, amelyet már a Hupikék törpikék és a csodafurulya című képregényben is használtak. A belőle készült rajzfilmes adaptációban egy egész dalbetétet szenteltek a törpnyelv és a törpszófordulat bemutatásának, de e mese magyar változatában valójában még nem hupikék törpikéknek hívták hőseinket, hiszen a film eredeti magyar címe A kismanók furulyája volt. Csak később, már a sorozat fordítóinak nyelvi leleményeként váltak hupikékké és törpikékké a "Schtorumpf"-ok, hogy onnantól fogva törpösített igék, főnevek és főnévi igenevek sokaságával terjesszék a törpök fantörpikus nyelvét.
Érdekességképpen érdemes megnézni, hogyan hívják a törpikéket a világ különböző pontjain. Franciaországban és Belgium egy részén a már említett "Les Schtroumpfs", Angliában és az USA-ban "The Smurfs", Hollandiában és Belgium másik részén "De Smurfen", Németországban "Die Schlümpfe", Spanyolországban "Los Pitufos", a spanyol tartományban, Katalóniában "Barrufets", Olaszországban "I Puffi", Brazíliában "Os Smurfes", Walesben "Y Smyrffs", Dániában "Smolferne", Lengyelországban "Smerfy", Csehországban "Smoulove", Finnországban "Smurffit", Norvégiában "Smurfene", Svédországban "Smurfarna", Horvátországban "Strumpf", Romániában "Strumpfi", Izlandon "Strumparnir", a Dél-afrikai Köztársaságban "Smurfies", Szlovéniában "Smrkci", Macedóniában "Strumpfovi", Portugáliában "Os Estrumpfes", Törökországban "Sirinler", Japánban pedig "Lan Jing Ling" a sorozat címe.
Számomra mindebből az derül ki, hogy a legnagyobb fantáziával megalkotott elnevezés épp a miénk, hiszen a valószínűleg a "hepehupa" és a "huppan" szavakból ihletet merítő törpnyelvújító fordítóink mertek a leginkább elrugaszkodni a "Schtroumpf" szó variálásától, s alkottak egy leleményes minőségjelzős szerkezetet. Egy olyan szerkezetet, amely szinte egy új árnyalatot adott a már nagyon jól ismert kék színnek.
Törpzene
A hupikék törpikék nem csupán a belga-amerikai koprodukcióban készült rajzfilmsorozattal váltak világhírűvé, hanem a széria sikerét évekkel később meglovagoló törpzenei albumok révén is. Többek között Németországban, Finnországban, Hollandiában, Norvégiában és Csehországban készültek lemezek héliumhangon éneklő törpökkel, de ami a mi szempontunkból sokkal fontosabb, hogy Magyarországon eddig nem kevesebb, mint 14 Hupikék törpikék-zenei album került a piacra. Ebből az első 11-ben nem más volt a fő közreműködő, mint Szandi férje, Bogdán Csaba, az Első Emelet egyik alapító tagja, Törpillaként, Törpiriként, illetve Bibírcsókaként pedig a legtöbb albumon Szandi nővére, Pintácsi Viki énekelt.
Minden 1996-ban kezdődött, amikor is először csendült fel a német eurodance duó, a Captain Jack - minő meglepetés! - Captain Jack című, akkor még méltán népszerű számát törpösítve feldolgozó, Captain Törp címet viselő sláger. A Buli van Aprajafalván! album (amely ötszörös platinalemezzé vált Bogdán Csaba hangmérnöki és stúdiómunkájának köszönhetően) 1996-ban a MAHASZ TOP 40 albumlista egyik előkelő helyét érte el úgy, hogy az "Addig üsd a vasat, amíg meleg!" elvét követve onnantól fogva három éven keresztül évente két albumot is készítettek. 1997-ben jött ki a Törparty! és a Buli a hóban!, 1998-ban a Hajrá Törpök! és Az Apraja Nagyja, 1999-ben pedig a Hupi Birthday és a Hupikék Törpkarácsony című album magnókazettán, illetve CD-n. Az EMI Quint 2000-től kezdve egy kicsit visszavett a kiadási tempóból, s öt éven át évi egy albumot jelentetett meg: 2000-ben a Hupikék hópihék, 2001-ben az Örökzöldek Hupikékben, 2002-ben a Hepi Hupileum, 2003-ban az Aprajafalva dalnokai, 2004-ben pedig - immár Bogdán Csaba nélkül - A törpikék meg a sztárok című lemezeket. Öt év elteltével tettek egy kósza kísérletet a Hupikék Törpikék mint "zenei együttes" visszatérésére a Törpi party című albummal, de ez csak arra volt jó, hogy két évvel később, 2011-ben még egyszer bebizonyosodjon a TörpiZsúr című kiadvánnyal, hogy a 90-es évek második felének zenei vonatkozású törphisztériája mára már jócskán alább hagyott.
Lehet, hogy egy időben a mulatós muzsika mellett a gyerekeknek szánt ilyen jellegű produkciók is fix pontját képezték a lemezeladási rangsornak, napjainkban viszont már nem megy - vagy inkább nem menne - eseményszámba egy törpalbum megjelenése.
14 album, a 14 albumon pedig 169 szám a bizonyítéka annak, hogy egy időben nagy volt a kereslet idehaza az ismert külföldi és hazai dalok törpös magyarítására, de ez érthető is, hiszen frappánsan, szójátékok és szóviccek ügyes felhasználásával jártak körbe nem egy törptémát nem egy népszerű szám alapjaira. Sokan ugyan idegborzolónak, vírusosan terjedő képtelenségnek, vállalhatatlanul borzalmas blődségnek tartják ezeket a kiadványokat, de nem szabad elfelednünk, hogy annak idején nem véletlenül hallgatta sok fiatal és nem véletlenül készült a megboldogult MSAT-csatornára az aktuális album párperces mixverziójához olyan videó, amelyet a rajzfilmsorozat egyes jeleneteiből vágtak a zene alá.
A már több mint harminc évvel ezelőtt indult sorozat időtállóságának egyik oka a tipikus jellemvonásokat megtestesítő karakterek és a számtalan izgalmas, illetve érdekes történet mellett a háttérzeneként felhasznált rengeteg klasszikus muzsika. Ezek mindegyike maradandó értéket képvisel, ezzel együtt pedig elérte, hogy maga a széria a sok nemes zeneszerző művei révén soha ne mehessen ki a divatból és soha ne váljon avíttá. William Hanna és Joseph Barbera az aprólékosan kimunkált törpmesékben akarva-akaratlanul is elültette a gyerekek fülében a komolyzene művészetének csíráit.
A Hupikék törpikék ugyanis az egyik legismertebb olyan rajzfilmsorozat, amelyet szinte teljes egészében komolyzenével töltöttek meg. Így sok millió gyermek ismert meg olyan klasszikus darabokat, amelyekhez más módon nem lett volna szerencséje. A különleges eseményeket aláfestő vagy éppen az ismert és ismétlődő képsorokhoz kapcsolódó dallamok valójában olyan zeneszerzőktől származnak, mintpéldául Johann Sebastian Bach, Ludwig van Beethoven, Hector Berlioz, Claude Debussy, Franz Schubert, Richard Strauss vagy Sergei Rachmaninov.
Nem egyszer felcsendül az epizódok alatt Edvard Grieg Peer Gynt-je, Kodály Zoltán Háry Jánosa, Liszt Ferenc Haláltánca, Felix Mendelssohn Tavaszi zsongása, Wolfgang Amadeus Mozart Varázsfuvolája és Figaro házassága című operája, valamint Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij Egy kiállítás képei címet viselő zongoraciklusa, amely a csúf, kopasz Hókuszpók témájává vált a sorozatban. Részletek hallhatóak továbbá például Sergey Prokofiev Péter és a farkas-ából, Gioachino Rossini Tell Vilmos-nyitányából, Pyotr Ilyich Tchaikovsky A diótörő-jéből és Richard Wagner zenedrámájából, A nürnbergi mesterdalnokok-ból.
Egy klasszikussá vált rajzfilmsorozatot tehát észrevétlenül tett időtállóvá a fülbemászó dallamokkal teli klasszikus zenék garmadája, melynek révén tudattalanul vált komolyzene-hallgatóvá több generációnyi Hupikék törpikék-néző.
A sorozat eredeti, amerikai verziójában minden egyes évadhoz saját főcímet gyártottak, így összesen kilenc - a Janó és Bibicével együtt pedig tíz - openingje van a Hupikék törpikék-nek. A hazai - és valószínűleg több más külföldi - változat ebből a szempontból sokkal szegényesebb, mivel az első hat szezon egy az egyben megtartotta az első évad nyitó képsorát azzal a különbséggel, hogy két zenét is szereztek hozzá. A klasszikus "Magas hegyek mögött, hol a tenger hupikék" kezdetű főcímzene szövegét Szabó Imre dalszövegíró szerezte, magát a dalt pedig Hűvösvölgyi Ildikó és valószínűleg egy gyermek- vagy legalábbis egy ifjúsági kórus énekelte. Ez a verzió mind a mai napig népszerű. Készült azonban mellé egy kevésbé ismert és magában a sorozatban is kevésbé használt változat, amely "Mi a manó a törp, ki néha-néha zöld..." indításával sokakat megzavarhatott annak idején, hiszen a "törp-zöld"-nél erőltetettebb rímpárt keresve sem lehetett volna találni. A "jammanó a törp"-nek hangzó verziót mi is csak elvétve használtuk fel, mivel egyértelmű a minőség- és hangzásbeli különbség a két törpmuzsika között. A hetedik szezon az 1986-ban újszerűnek számító rajzolási és színezési technológia mellett abban is elütött nálunk a korábbi évadok epizódjaitól, hogy megtartotta saját openingjét. Nem beszélve róla, hogy egyeseknek a nyolcadik szezonos főcímhez is szerencséje lehetett, mivel valami különös oknál fogva az egyik RTL-es rotációba került "hetedikes" epizódot ezzel az itthon egyelőre még ritkaságszámba menő nyitó képsorral sugározták.
35:24
Három szegmenst érdemes még megemlítenünk a hupikék törpikék című sorozat zenei vonatkozásában.
Az egyik az 1935-ös születésű Father Abraham, polgári nevén Pierre Kartner nevéhez fűződik, aki 1977 és 1991 között hat hupikék törpikék-témájú zenei albumot jelentetett meg legfőképpen német, illetve holland nyelven. 1977 májusában ugyanis arra kérték fel, hogy készítsen egy promóciós dalt a törpök csodafurulyás nagyfilmjéhez. 400.000 kislemezt adtak el belőle, így abszolút sikernek volt nevezhető az első törpdalos album. Népszerűségét jelezte, hogy Franciaországban, Németországban, Olaszországban, Japánban, Spanyolországban és Svédországban is megjelent az In Smurfenland című album, amit 1978-ban követett a Vader Abraham im Land der Schlümpfe és a Father Abraham in Smurfland, illetve az In Smurfenland svéd változata, a Smurferna och Fader Abraham, valamint a spanyol verzió, az En el país de Los Pitufos, amelyeket szintén a szakállas holland zenész énekelt fel. 1979-ben kiadták az El Padre Abraham y sus Pitufos című lemezt, majd hosszú szünet után 1990-ben a Schlumpfenland Wunderland és 1991-ben a Neue Lieder aus dem Schlumpfenland címet kapott albumot is.
A már sok helyen emlegetett törp-alapfilmnek, az 1976-os Hupikék törpikék és a csodafurulyának hivatalos soundtrackje is megjelent annak idején bakelitlemezen, amely összesen 15 számot tartalmazott, köztük természetesen Michel Legrand mára már klasszikussá vált zenei betétjeit is. 1981-ben pedig megjelent Japánban egy két trackből álló kislemez Silly Little Song of the Smurfs címmel, amely már egy az egyben Hanna-Barbera sorozatához készült album volt, hiszen a széria openingjének japán változatát is tartalmazta.
Törpzenei eszmefuttatásunk harmadik szegmense az ún. Happy Little Song-ról, vagyis a Vidám Kis Dal-ról szól, amit hívhatunk egyszerűen "Lá, lá, lá -dal"-nak (La La la Song-nak) is. Érdekesség, hogy a sorozat kezdete óta jelen lévő zenei alaphoz mindössze a második évadtól társult a "Lá, lá, la, lá, lá, lá..." - nevezzük így - szöveg, amely innentől kezdve a törpök hivatalos védjegyévé és énekévé vált. A törpösen egyszerű dallammal és szöveggel rendelkező éneket a pár évvel ezelőtt mozikban is vetített nagyjátékfilmben is felhasználták a film készítői, s a sorozatbeli funkcióját, mely szerint a törpök csak boldogságukban éneklik, itt is megtartották. E világszerte ismert dallamot 1981 óta törptémájú videójátékokban és különböző remixekben is "bevetették".
21:07
A sorozat hazai szinkronja abban különbözik az eredeti, amerikai verziótól, hogy nem számítógéppel elvékonyított hangon szólalnak meg benne a törpök, hanem népszerű színművészek "fülbarát" hangján. Gyermekmese létére neves szinkrongárdát tudhat magáénak a Hupikék törpikék, hiszen csak a legfontosabb neveket említve olyan színészek kölcsönözték hangjukat éveken át a törpöknek, mint a Törpapaként megszólaló Sinkovits Imre, a Törpillát "játszó" Málnai Zsuzsa, az Okoskaként okokoskodó Cseke Péter, a zsörtölődő Dulifuli bőrébe bújó Gruber Hugó, a Hami-féle rajzfilmhangot tökélyre fejlesztő Józsa Imre, a Törpojácaként parádézó Balázs Péter, a Tréfiként eleinte raccsoló és pösze Szerednyei Béla, valamint Dagobert McCsíp után másik fontos rajzfilmes munkáját, Törpszakáll szerepét elvállaló Kenderesi Tibor. És persze ott van a kihagyhatatlan Hókuszpók, akit a szenzációs Haumann Péter tett felejthetetlenné, valamint Harsányi Gábor, aki úgy szólaltatta meg esztendőkön és évadokon keresztül a tépett fülű Sziamiaút, hogy ő valójában az eredeti változatban soha meg sem szólalt. Hókuszpók macskája kizárólag nálunk vált beszédessé, s ezáltal nemhogy szórakoztatóbb szereplő lett, de jelentős pluszt is hozzátett a gazdájával közös jelenetekhez.
Aprajafalva vezérének magyar hangja, Sinkovits Imre sokoldalúságát bizonyítja, hogy soha nem érezte rangján aluli munkának Törpapa életre keltését, s ezzel generációk számára marad meg a Hupikék törpikék című rajzfilmsorozatban Törpapa örökös magyar hangjaként. Olyannyira szerette ezt a karaktert, hogy a rajzfilm nyomán elkészült oktató jellegű számítógépes játékprogram-sorozatban is vállalta ezt a bölcs tisztséget.
A Magyar Televízióban mindösszesen egyetlen alkalommal sugárzott francia-belga eredetű válogatásfilmben öt epizódot gyűjtöttek egy csokorba, s ezeken még érezhető volt a szinkronszínészek szárnypróbálgatása. Gyerekesre vett hanghordozással és ma már szokatlannak ható hangszínnel próbálkoztak a magyar változat készítésekor, sőt a sorozat tényleges szinkronizálásának kezdetén Szerednyei Béla például szándékosan pöszére és raccsolósra vette a tréfamester Tréfi figuráját. Szerencsére idővel mindezt maguk mögött hagyták és alapvetően felnőttes hangot kölcsönöztek minden egyes törpnek, nehogy "dedós" hangulata legyen a törpéneteknek.
A nulladik résznek beillő csodafurulyás film évekkel a széria előtt debütált a hazai filmszínházakban, s mivel ekkor még nem éltek a hupikék törpikék-féle nyelvi leleménnyel, egyszerűen kismanóknak nevezték őket. Mind a mai napig nem került egyetlen televízióadó műsorára sem, így a 70-es évekbeli szinkronjának felbukkanása egyelőre elérhetetlen álomnak tűnik csupán.
Miként a 13 részből álló klasszikus Janó és Bibice-sorozat szinkronja is. Történt ugyanis, hogy két Hupikék törpikék-epizódadag megvásárlása közé a Magyar Televízió beiktatta ezt a mini spin-off-ot, de csak egyetlenegyszer. Az azóta eltelt húsz évben nem került bele egyik csatorna rotációjába sem, hiába volna szenzációs magyarul hallani a törpöket a csodafurulyás sztorihoz hasonlóan ismét mellékszereplővé tévő Janó és Bibice című szériát.
Mindenesetre az a tény, hogy a királyi televízió annak idején nem kronologikus és logikus módon vásárolta meg a sorozat szezonjait, hanem kisebb-nagyobb adagokban (első körben konkrétan harmadik évados részeket vetítettek), egyrészt azt eredményezte, hogy sok helyen név- és hangbeli különbségek bukkannak fel. Így lett Törpszakáll egy nagyobb etapban Nagyapatörp, Törprobot Robottörp, Zöldőr Törpepe és Natitörp, Törpörgő Törpci, Törtyögő Törpincs, Kutymorgó Tutu, Vili pedig Szepi. Másrészt számtalan részt meg sem vett az MTV, így valamivel több mint a feléhez készült csak magyar szinkron. Ezeket a részeket és természetesen azokat, amelyek szinkronja mind a mai napig nem elérhető, felirattal pótoljuk, és bízunk benne, hogy azért fel-felbukkannak még elfeledett vagy elfeledettnek hitt fejezetek.
Végül érdemes pár szót ejtenünk a sorozat címbemondásáról. Az első itthon sugárzott epizódok valójában harmadik évados törpénetek voltak, s ezek címeit még Kertész Zsuzsa mondta be. Tőle Pápai Erika vette át a stafétabotot, s innentől kezdve szinte végig ő "konferálta fel" az aktuális rész címét. Egyetlen kivétel volt csupán, mégpedig két rövid epizód esetében, amikor valószínűleg nem ért rá. Helyette egy máig ismeretlen "munkatárs" mondhatta be például, hogy "Reggeli Haminál".
Jelen állás szerint mindenesetre már a szinkronos epizódok vannak túlsúlyban, ugyanis a csodafurulyás filmmel együtt 425 részesnek minősülő Hupikék törpikék-ben a szinkronizált epizódok száma 222, a feliratosoké pedig 203. A lényeg persze az, hogy hétről hétre egyre teljesebbé válik a sorozat, s annyi idő után végre itthon is elérhető lesz valamennyi fejezete.
09:06
Törpös meglátások
Az első dolog, amely a sorozat nézése, illetve a vele való munkálatok során feltűnt, hogy nem tartom kizártnak: Peyo a Hófehérke és a hét törpe című mese törpéiből merített ihletet akkor, amikor kiötlötte, hogy minden egyes törpje egy jellegzetes tulajdonság birtokosa lesz. A széria százegynéhány törpjéből hét egy az egyben a Grimm-féle törpéknek feleltethető meg, hiszen Szende aprajafalvi alteregója Jajga, Szundié Lusti, Morgóé Dulifuli, Hapcié egyértelműen Hapci, Tudoré Okoska, Vidoré Tréfi, Kukáé pedig könnyen lehet, hogy Ügyifogyi.
A másik szembetűnő jelenség a sorozatban az általam csak "csókosoknak" nevezett mag jelenléte. A legtöbb epizódban jelen van az a szűk, általában 6-7 főből (Törpillából, Okoskából, Ügyifogyiból, Törperősből, Ügyiből, Hamiból és mondjuk Törpojácából) álló csoport, akik egyértelműen Törpapa holdudvarához tartoznak, s akik nélkül szinte elképzelhetetlenek az események. Valamelyik tagnak mindig jelen kell lennie az aktuális történéseknél, valamelyiküknek mindenféleképpen köze kell, hogy legyen az adott sztorihoz, hiába szól olykor más, mellék- vagy epizódszerepbe kényszerített törpről (teszem azt Kertitörpről, Nótatáról, Törpöltőről vagy olyan, csak egy-egy szezonban felbukkanó karakterről, mint Törperdész, a felnőtt Zöldőr, Gyengi vagy éppen Kéményes). Ezek a "csókosok" nem kotnyelesek, de mindig mindenütt ott vannak, s tulajdonképpen Törpapával és a gonosz Hókuszpókkal karöltve ők a sorozat főszereplői.
Ezzel függ össze az a tény, hogy közülük ketten, nevezetesen Ügyi és Hami ráadásul még a törptársadalom hasznos tagjai is, hiszen egyikük folyamatos szervizszolgáltatást végez a törpiekért, a másikuk pedig a napi minimum háromszori étkezést biztosítja a számukra. A háttérbe sodort törpök közül Kertitörp az egyik, aki még jelentős mértékben szolgálja a törpnépséget, hiszen földet művel és zöldséget, illetve gyümölcsöt termel, Törpöltő pedig a másik, mivel ő meg szab és varr rájuk. Bányásztörp a bányamunkájával, Törperdész a fakitermelésével járul hozzá a törpjóléthez, Hajbajnok meg a falu három, fején valahol szőrt viselő törpnek, Törpapának, Törpillának és Törpirinek nyújt fodrász-szolgáltatást. Egy-két ilyen, a közösség javát egyénileg szolgáló törpön és a fent nevezett "csókosokon" kívül a legtöbb törp afféle közhasznú munkát végző, a törptársadalomba beleolvadó, onnan csak egy-egy epizód erejéig kiemelkedő karakter, akik állandóan jelen vannak a gátépítésnél, a hídjavításnál, a törpbogyószüreteknél és minden törpösen hasznos munkánál. Magyarán szólva ők a háttértörpök, akik a sokaságot jelzik, s akik fáradhatatlan munkavégzésükkel lehetővé teszik, hogy a főszereplő törpök kedvükre kalandozhassanak.
A harmadik fontos tényező, amellyel a széria nézése közben számolni lehet, a már sokat emlegetett vérfrissítés technikája, amely egy kilenc évad hosszúságú sorozatnál elkerülhetetlen. A kezdetben csak 99 főből álló törpsereg a törpénetfolyam végére 105 fősre gyarapszik, mivel időről időre újabb törpök bukkannak fel a sorozatban. Vagy messzire került törptársuk kerül elő, vagy néhány törp törpifjonccá cseperedik, vagy gólyahozta Törpicur bukkan elő váratlanul, ezek a megjelenések mindig új színt visznek a mesébe és dobnak rajta annyit, hogy újult erővel, még lendületesebben folytatódjanak a sztorik.
00:42
A törpképregények
Az eredetileg Peyo képregényeiben életre kelt törpök mindösszesen 23 kötetben jelentek meg 1963 és 2005 között. E képregénysorozat első 16 darabját még egy az egyben Peyo hozzájárulásával jelentették meg, 1992-es halálát követően pedig utódai írták és rajzolták meg a további hét törpénetet - természetesen az alkotó stílusában és szellemében.
Hazánkban 1988 és 1990 között öt kötetben 14 hupikék-históriát adott ki a Fabula Kiadó a Hupikék törpikék és a csodafurulya című mesekönyvet szintén 1988-ban jegyző Liszkay Szilvia műfordításával. Sok évre rá, 2009-ben a Manó Könyvek Kiadó Kft. öt 80-as évekbeli képregénysztorit újranyomva, a Törpárbaj című fejezettel kiegészítve jelentetett meg ma már ritkaságnak számító Peyo-képregényeket. A kiadó ezzel egyértelműen a törpök akkori mozifilmes megjelenésének sikerét igyekezett nem csak elősegíteni, de meg is lovagolni. Arról nem beszélve, hogy ezidőtájt került a piacra számtalan hupikék törpikékes foglalkoztatókönyv és kisgyerekeknek szánt törpös mesekönyv.
A "kismanók" hazai képregényes megjelenésére visszatérve elmondhatjuk, hogy olyan klasszikus, legfőképpen a rajzfilmsorozat első szezonjában megfilmesített szövegbuborékos mesék ezek, mint A varázstojás, Az áltörp, A századik törp, A fekete törpök, A repülő törp, A törpök elrablója, A pilótörp, Az időbepörgető, A királytörp, a Törpfónia c-dúrban, A Törpicur, az Ügyi-törp, a Törpingáló és a Törpedelmes-győzedelmes ünnep. Ezen albumok legtöbbje Peyo 3 vagy 4 törpéneteként került a könyvesboltok polcaira, de egy képregényekkel foglalkozó hazai portál két olyan törpképregényt is magyarított, amely nagy valószínűség szerint az USA-ban a rajzfilmsorozat alapján készült képregénysorozat két füzete. Ezekben egy törprepülőről, a fiatalság forrásáról, egy törpszörnyről és egy törplabdáról esik szó, kiegészítésként pedig aprajafalvi apró kalandokat is megosztanak a nagyérdeművel. Egy ún. Comic strips címet viselő összeállításban pedig Garfieldot idéző, három-négy kockából álló, humoros képsorokat is bemutatnak, melyek fő jellegzetessége, hogy szöveg nélkül, tehát a világ bármely részén érthető módon szórakoztatják a közönséget Peyo mára már klasszikus figurái.
Chandler81
|
Nyomtatás
Postázva 2011. 07. 15 22:43:22
Főleg feliratos dolgokba, de ezt még a napokba megbeszéljük! Meg még gondolkozz rajta.
